Törvénytelenül működik a Stollwerck iBudapest Kft. (SB) – állítja Futó Gábor (a Fundy-csoportot felépítő Futó Péter fia) a cégért harcoló egyik társaság, a Gana 21 ügyvezetője. Mint mondja, az SB-nek jelenleg csak egy felügyelőbizottsági (FB) tagja van, mely nem felel meg a törvényi feltételeknek, így a társaság jelen állás szerint még egy mérleget sem tud elfogadni. Zombory Viktória, a cégért küzdő másik fél, a Triász-Perry Kft. (TP) képviselője szerint azonban ez azért van, mert a Cégbíróság a folyamatban lévő perek miatt nem jegyezte be a két új fb tagot. A két cég hosszú hónapok óta küzd az SB többségi (99,9%) részesedéséért melyet a Stollwerck AG azután akart eladni, hogy az amerikai Kraft elállt az üzlettől. Jelenleg talán az érintettek sem tudják, hogy hány per folyik az üggyel kapcsolatban, de a legszerényebb becslések szerint is minimum hat. Ezekből egy-egy azt kérdőjelezi meg, hogy a TP, illetve a Gana 21 hogyan szerzett tulajdont az SB-ben. Mindkét cég azt állítja, hogy egy-egy korábbi kisebbségi tulajdonos önkormányzat részesedését kaparintotta meg, ám míg a TP-ét bejegyezte az SB ügyvezetője Justin István, addig a Ganáét már nem.
VÁDAK. Futó állítása szerint a részesedésük bejegyzését Justin „három alkalommal, mindig újabb mondva csinált okkal” magyarázva tagadta meg. A Gana 21 ráadásul nem kevesebbet állít, mint hogy Justin István bizalmas információkat adott át a TP-nek az SB gazdálkodásáról, és a Kraft és a Stollwerck AG között létrejött szerződés részleteiről, hogy az Justinnal együttműködve megszerezhesse a céget. Justin a vádakat határozottan visszautasítja, mivel ráadásul állítása szerint a szóban forgó szerződést nem is ismerte, a Gana 21 pedig a mai napig nem igazolta hitelt érdemlően tulajdonszerzését.
A TP és a Gana idén próbált meg élni elővételi jogával az SB részesedésre, azonban a Gana a TP állítása szerint lekéste az erre rendelkezésre álló határidőt. Futó állítása szerint azonban ez azért nem igaz, mivel a Stollwerck AG nem ismertette a teljes szerződést, így a végső határidő nem az volt, amit a TP állít, hanem egy későbbi, amin belül a Gana viszont már élt elővételi jogával. Mint azt Zombory Viktória elmondta, ők az elővételi jogukat az alapján a levél alapján gyakorolták, melyben a Stollwerck AG lényegében csak a vételárat közölte. Így nem is azt a szerződést kötötték meg a Stollwerck AG-val, melyet az a Krafttal korábban kötött. Bár az adásvétel a TP és a Stollwerck AG szerint létrejött, az a mai napig nem került bejegyzésre. Mivel az SB a Ganát nem hívta meg a társaság augusztusi taggyűlésére, ezért az, az azokon hozott határozatokat a bíróságon megtámadta, így az ott hozott döntések nem érvényesek.
EGYRE TÁVOLABB. A harc egyelőre kilátástalannak tűnik, mivel az álláspontok a két cég között nem hogy nem közelednek, de inkább távolodnak. Ha nem történik megállapodás, akkor a perek akár 3-5 évig is eltarthatnak, mely időszak alatt az SB vagyona és 600 dolgozójának munkahelye is veszélybe kerülhet. Zombory Viktória szerint a Gana 21 Kft. jogilag nem megalapozottan támadja a TP-t, ezért nem lát módot arra, hogy peren kívül megegyezzenek, az SB pedig a bizonytalanság ellenére folyamatosan jó eredményeket produkál újabb exportpiacokat megszerezve. A Futó család szakmai befektetőnek számít, miután Futó Péter tíz év alatt felépítette az édességiparban érdekelt Fundy csoportot. A Fundy indulásától fogva a százszorosára nőtt, miközben mindvégig nyereséges volt, szemben az SB-vel, mely ez idő alatt a veszteséget termelte. Futó cégét 1999-ben a holland Van Melle-nek adta el, majd idén nyáron két gyárat visszavásárolt attól. Jelenleg egyéb befektetései mellett az édesiparra koncentrál, és reméli, hogy az SB megszerzésével egy regionális multit tud felépíteni, mely nem csak a magyar értékeket őrzi meg, de az uniós csatlakozás után sikeres piaci szereplő lehet. A TP ezzel szemben a Raiffeisen Private Equity Fund által kockázati tőkebefektetőnek számít, és Futó szerint félő, hogy az EU-csatlakozás után az SB-t egy édesipari multinak adná át, mely csak a piacot kívánná megszerezni, és ezért a gyárat bezárná. A TP eddigi állítása szerint a céget két évig a GVH engedélye nélkül is irányíthatja, ami alatt eldöntheti hogy milyen jövőt szán a cégnek.
