Mára a múlté

az Európai Unió közös mezőgazdasági politikáját több évtizeden át jellemző stabilitás. #<#Az Európai Bizottság által a napokban nyilvánosságra hozott radikális tervek egy évtized leforgása alatt már a harmadik reformhullám előszelének tekinthetők. A váltakozó intenzitású reformok iránya 1992 óta ugyanaz: a gazdákat a túltermelés helyett a tényleges piaci kereslet kielégítésére próbálják ösztönözni. Ám téved az, aki azt hitte, hogy ezzel enyhült az EU költségvetésének felét kitevő közös agrárpolitika megújulására nehezedő nyomás. Franz Fischler agrárbiztost legalább három körülmény sarkallta arra, hogy kisebb forradalmat kezdeményezzen a közös agrárpolitikában. Először is az uniót sorozatban megrázó élelmiszerbotrányok arra intik a közösséget, hogy ne támogassa tovább a természet minél intenzívebb kizsigerelésén alapuló gazdálkodást. Másodszor: a Kereskedelmi Világszervezet bábáskodása alatt zajló agrárliberalizációs folyamat tarthatatlanná teszi a jelenlegi protekcionista mezőgazdasági politikát. Végül, de nem utolsósorban a fajsúlyos mezőgazdasággal rendelkező új tagállamok csatlakozása olyan mértékben megnövelné az agrárkiadásokat, hogy az elfogadhatatlan többletterhet róna a befizető tagállamokra. Az első reakciókból nyilvánvaló, hogy a tagállamok között kibékíthetetlen ellentétek feszülnek. A javaslatok a jelenlegi rendszer haszonélvezői (Franciaország, Írország, a déli államok) érdekeit sértik, mégsem elégítik ki a mostani drága közös agrárpolitika eltartóit. A brüszszeli bizottság javaslatai ráadásul azért sem visznek közelebb a bővítés finanszírozásáról szóló fejtörőjáték megoldásához, mert a jelenlegi rendszer kedvezményezettjei szerint az új tagokhoz új források kellenének. Németország, Hollandia és mások viszont nem hajlandók többet fizetni, következésképpen a közös agrárpolitika jelenlegi haszonélvezőinek kell valamennyit engedniük. A következő hónapok kérdése, hogy a „takarékoskodók” milyen ígéretet tudnak kicsikarni a többiektől cserébe azért, hogy a tagjelöltek legalább valamit kapjanak a közvetlen kifizetésekből