az amerikai gazdaság alkalmazkodóképességét azok, akik hosszan tartó recessziót jósoltak az Egyesült Államokban – és nyomában az egész világon. #<#A szeptember 11-i, alig több mint fél évvel ezelőtti sokkszerű terrortámadás után a világgazdaság jövője nagyon sötétnek látszott. Úgy tűnt, a "dotcom-világ" szárnyalását követő kijózanodás és az Amerikát ért merényletek következtében elhúzódó válságra kell számítani. A fogyasztás visszaesett, nőtt a munkanélküliség, valamelyest emelkedett az infláció is, a sorozatos kamatcsökkentés pedig rövid távon nem tudta megpezsdíteni a gazdaságot. Mintha a kilencvenes sikerévtized folyamatainak tükörképe tárult volna a szemünk elé. Hat hónappal a tragédia után azonban a fejlett világ talpra állt. Az Egyesült Államokban most már minden idők legrövidebb recessziójáról beszélnek, amelyben csupán egyetlen negyedév – a tavalyi harmadik – jelzett negatív GDP-változást. Az idei második negyedévben elképzelhető ugyan egy enyhe visszaesés (ezt nevezik a közgazdászok „kétgödrű” recessziónak), ez azonban általános vélemény szerint csupán átmeneti mélypont lehet. A munkanélküliség csökkenése, a fogyasztás és a feldolgozóipari beszerzések növekedése, s ezek nyomában a tőzsdei élénkülés mind-mind azt mutatják, hogy Amerika túl van a nehezén. A Dow Jones már csaknem elérte a 2001. januári indexet, és még a válságot leginkább megszenvedő ágazat, a légi közlekedés is felszálló ágba került. Amerika mindemellett sok tekintetben megváltozott szeptember 11-e után. A Bush-kormány saját programjánál is jóval több szerepet szán a kínálat ösztönzésének a gazdaságban, ami részben a biztonsági és hadikiadások drasztikus növekedésének, részben – visszatérve a republikánus tradíciókhoz – az adók csökkentésének formájában valósul meg. A terrorizmus-ellenes, eddig sikeresnek mondható harc jegyében pedig Washington korábban összebékíthetetlennek tűnő országokat terelt szövetségbe. Az Egyesült Államok mindent egybevetve eredményesen alkalmazkodott az új realitáshoz. Most már a világ többi részén a sor.
- 07:17 Orbán Viktor: Furcsa évünk volt
- 07:09 „Sörvedelő, kebabot zabáló dohányos voltam” – Ed Sheeran kigyúrta magát, kockás hassal került címlapra
- 07:03 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 „Csak az járt a fejemben, hogy valahogy le tudjak menni a jégről, hogy anyám ne lássa élőben, ahogy elvérzem”
- 06:51 Nagy Márton: Az, hogy időről-időre megjelennek olyan állítások, hogy tavaly elvesztettünk egymilliárd eurót, idén is elveszítünk, nem igaz
- 06:49 Kiderült az internetezőknek, hogy Mészáros Árpád Zsolt fia, Bende is jól énekel, miután megosztott egy videót erről
- 06:35 Autóbalesetben meghalt Vince Zampella, a Call of Duty-videójátékok egyik legfontosabb alkotója
- 06:30 Kihívta a rendőröket a betlehemi pásztorra, mert betörőnek nézte
- 06:19 Donald Trump: Meg kell szereznünk Grönlandot
- 05:58 Félelem és reszketés külföldön, itthon minden csupa jó: beépült a kormányzati narratíva a celebek és influenszerek tartalmaiba
- 05:45 Ezért felejtsük el inkább a bolti cinkegolyót
- 05:20 Elárverezik Benito Mussolini fényűző nyaralóját
- 04:50 Ő hozott hírt a keleti magyarokról
- 04:21 Basszus! – a tudósok szerint a káromkodás sokat segíthet a sportban
- 04:10 Karácsonyi túlevés: így előzheti meg a refluxot
- 06:19 Donald Trump: Meg kell szereznünk Grönlandot
- 15:09 Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból
- 06:35 Autóbalesetben meghalt Vince Zampella, a Call of Duty-videójátékok egyik legfontosabb alkotója
- 03:33 Sikertelen merénylet: közelről lőttek rá az olasz kerékpáros csapatra
- 20:51 „Wilson, ne haragudj! Sajnálom! Sajnálom!” – 25 éves lett a Számkivetett, amit Tom Hanks egyedül vitt el a hátán
- 16:06 Ilyen az élet az utcában, ahol 13 ezer forint a házak négyzetméterára
- 18:22 Curtis a Belügyminisztériumban: kiderült, milyen rendezvényen lépett fel a rapper
- 19:11 Magyar Péter: Mintha a gyurcsányi idők végét élnénk
- 20:00 Kirabolt egy boltot, majd szétosztotta a termékeket a szegények között egy banda Montrealban
- 19:58 Hercegi címét elhagyva vett részt Harry herceg egy aspeni lovaspólómeccsen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
