akar landolni a Malév. Legalább is ezt mutatja, hogy a nemzeti légitársaság Malév Expressz néven leányvállalatot alapít.#<# A működését a tervek szerint nyáron megkezdő cég regionális járatok üzemeltetésére szakosodna, és kis gépeivel olyan új célállomások felé közlekedne, mint Bologna, Velence, Temesvár, Belgrád és Odessza. Az elkövetkezendő években pedig a géppark bővítésével párhuzamosan további desztinációkat is nyitnának, így például Marosvásárhely és Szkopje is felkerülne a légi menetrendekre. Bár a részletek még nem teljesen tiszták, több okból is helyes döntésnek látszik a leányvállalat beindítása. Egyrészt ki kell szolgálni azokat az egyre növekvő igényeket, amelyek a regionális kapcsolatok bővüléséből adódnak. Mind több magyar cég deklarálja, hogy az eredményes működéshez szükséges növekedést csakis a határon túli terjeszkedés révén tudja megvalósítani. De hasonló cipőben járnak a régió többi országában is, s egyre inkább kirajzolódik az a trend, amely a hajdani monarchia kontúrjait piaci szempontból újra meghúzza. Ebben az összefüggésben valóban tarthatatlan, hogy Budapestről például Triesztbe – vagy Szkopjéba – csak Münchenen, esetleg Bécsen keresztül lehet eljutni. A másik érv a Malév Expressz alapítása mellett, hogy Európa légitársaságai – vagyis a konkurensek – már régen eljutottak odáig, hogy felismerjék a specializált leányvállalatok üzemeltetésének előnyeit. A nagyok – Lufthansa, KLM – mellett a térség kisebb repülőcégei is alaposan kiaknázzák a regionális utak kisgépes kiszolgálásának lehetőségeit, így például az osztrák Austrian Airlines a Tyroleannel teszi ezt. A légi közlekedés globális verseny, figyelni kell a konkurenciát, és a sikeres ötleteket minél korábban át kell venni. Végül, de nem utolsósorban az is fontos szempont, hogy egy ilyen leányvállalat adott esetben a jövő záloga is. Bár a Malév eredményei az elmúlt hónapokban látványosan javultak, ez nem volt elegendő alapvető gondjainak megoldására. A tulajdonos állam már egy évvel ezelőtt felvillantotta a cég felszámolásának – hipotetikus – lehetőségét. Azóta, a Swissair csődjéből is okulva, egyre kevésbé zárható ki egy felszámolásba torkolló szcenárió. S ehhez – szintén csak a svájci példáig kell visszanyúlni – szükség van egy tiszta, jól működő cégre.
- 05:40 Unokatestvére mérgezhette meg a fiatal magyar királyt
- 05:30 Próbáld ki a nagy filmes sportkvízt!
- 05:25 Ebben a kvízben csak virágokat kell felismerni képek alapján, de most nehezítettünk – II. felvonás
- 05:10 19 méteres óriáspolipokat fedeztek fel Japánban
- 05:00 Kvíz gasztroszakértőknek: mind a 10 konyhai eszközt felismered?
- 04:40 Furcsa szokást figyeltek meg a gyorskaján élő gibraltári makákóknál
- 04:10 „A jövőnk foroghat kockán” – hamarosan megjelenhet az evolúció a mesterséges intelligenciánál
- 03:33 Őrülten nagy KO a Premier League-ben, ilyen kezdésre aligha számított bárki
- 23:10 Real-blama a bajnokságban: kézben volt a meccs, mégsem lett meg a győzelem
- 22:24 Schäfer csapata sorra nyeli a gyomrosokat és még mindig nem lehet nyugodt
- 22:04 Nagy Ervin úgy tudja, hogy taxival vitték el az iváncsai akkugyárban kitört tűz sérültjeit
- 21:44 200 métert zuhant és meghalt egy turista a Magas-Tátrában
- 21:31 Bukása után térdsérüléssel kezelték, napokkal később meghalt a kerékpárversenyző
- 21:05 89 órára leáll a debreceni repülőtér forgalma
- 05:00 Kritikus nyár előtt a Velencei-tó: rekordalacsony a vízállás
- 14:23 Polgár Tünde a Magyar Pétert becézgető kommentelőknek: Nem, neked ő nem Peti
- 12:57 Török Gábor „Fidesz lightot” lát, és elképzelhetőnek tartja, hogy gyakran cserélődnek majd a Tisza-kormány miniszterei
- 15:03 Letartóztattak két embert az Orbán Viktor öccsét érintő vendégmunkás-ügyben
- 15:31 „Elérték a céljukat” – Szily Nóra sokat sírt a Magyar Péterrel készült interjúja után
- 14:00 Navracsics szerint ő sohasem volt úgy részese a NER-nek, mint Magyar Péter
- 16:54 Bódis Kriszta a társadalompolitikai koordinációért fog felelni a Miniszterelnökségen
- 22:04 Nagy Ervin úgy tudja, hogy taxival vitték el az iváncsai akkugyárban kitört tűz sérültjeit
- 21:31 Bukása után térdsérüléssel kezelték, napokkal később meghalt a kerékpárversenyző
- 19:03 Olyan lépésre készül Elon Musk, ami a Föld első billiomosává teheti
- 12:19 Antilopok Hatvanpusztán, magyar rodeó és kilónyi lecsót cipelő serpa – válogatás fotóriportereink díjazott képeiből
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
