Közélet

Ophélie-ügy: előkerült a francia lány barátja

A fiatal férfit régóta körözték. Egy igazoltatáson akadt fent Olaszországban.

Két évig bujkált a hatóságok elől, de végül elfogták a Magyarországon meghalt francia diáklány, Ophélie körözött barátját Olaszországban – írja a Blikk.

A napilap értesülései szerint a fiatalembert igazoltatás közben tartóztatták fel. Paolo Pierre a lány eltűnése utáni nap hagyta el Magyarországot; előre megváltott jeggyel távozott. Úgy tudni, a fiú későbbi tanúvallomásában több ellentmondás is volt, ráadásul a két, szintén olasz fiatalember, aki megtalálta Ophelié táskáját, ismerte a lány barátját, bár ezt korábban tagadta.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Blikknek elmondta: valóban megtaláltak az olasz hatóságok az egyik olasz állampolgárt, akinek kihallgatását jogsegély keretében a magyar hatóságok kérték. A szóvivő elárulta azt is, hogy információik szerint a másik két olasz még nem került elő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik