Gazdaság

Ki arat a végén?

Ki arat a végén? Politikai társasjáték csak ezen a héten a Figyelőben. Ha lemarad róla, 4 évig bánni fogja! Kapható az újságárusoknál.

A Ki arat a végén? c. társasjátékot minimum két, legfeljebb hat játékos játszhatja.

Minden egyes résztvevő egy-egy párt képviselőjeként vesz részt a játékban. A résztvevők a játék kezdetekor sorsolással döntik el, hogy ki melyik párt bábujával fog játszani. Az egyes pártok bábui (a játék készítőjének reménye szerint) jól felismerhetők.

A játék célja a Parlamentbe való bejutás. A játék nyertese az lesz, aki a leghamarabb jut be a Parlamentbe, úgy, hogy teljesítette a feltételeket.

A játék kezdetekor minden egyes résztvevő 50 pontos támogatottsággal indul. Ahhoz, hogy valaki bejusson a Parlamentbe minimum 80 ponttal kell rendelkeznie. Emellett a nyolc társadalmi szervezet/csoport közül legalább négy támogatását kell maga mögött tudnia.

A pontokat, és a szervezetek támogatását az egyes mezőkre lépve, valamint a szerencsekártyák által lehet megszerezni (vagy elveszteni!). A Start mezőn való áthaladáskor 5, a mezőre álláskor 10 pontot kap az adott játékos.

A pontokat, illetve az egyéb támogatásokat minden egyes játékos magának jegyzi (csak becsületesen!). Ha valaki piros színű mezőre érkezik húznia kell egyet a szerencsekártyák közül.

A játék a Start mezőről indul, a nyíllal jelzett irányba. A kezdőjátékos az lesz, aki a résztvevők közül a legnagyobbat dobja a kockával.

JÓ JÁTÉKOT!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik