A johannesburgi Föld-csúcs egyik eredménye, hogy az eddig jórészt kormányzati pénzekből működő nemzetközi magbankok nemsokára a vetőmagokat előállító multinacionális vállalatok támogatását is élvezni fogják.#<# A magbankok működtetésnek költségeihez ezen fölül Svájc 10 millió, az Egyesült Államok pedig 20 millió dollárral járul hozzá. A természeti környezet pusztítása miatt naponta tucatjával tűnnek el a különböző növény- és állatfajok. Pedig ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a betegségeknek, vagy szélsőséges éghajlatnak ellenálló, nagyobb hozamú, vagy jobb minőséget adó fajtákat lehessen keresztezéssel előállítani. A kipusztuló növényfajok megmentésnek egyik eszköze a magbank, amelyekben a ritka fajok magjait őrzik. A világon jelenleg másfélezer ilyen intézmény működik, és ezeknek – az angliai Imperial College kutatóinak a Föld-csúcson elhangzott előadása szerint – a fele végveszélybe került. A magbankok fenntartása ugyan nem túl bonyolult feladat, de a frissítés állandó igénye miatt drága; a szűkös, jórészt az adott ország mezőgazdasági minisztériumaiból származó források így nem fedezik a működtetésük költségeit. Tavaly év végén például a Fidzsi-szigetek egyik magbankjának hűtőrendszere mondta fel a szolgálatot, aminek következtében 200 pótolhatatlan ősi rizsfajta veszett el örökre. Johannesburgban most a Világbank által pénzelt szervezet, a magbankokat és egyéb génbankokat nyilvántartó római Plant Genetic Resources Institute javaslatára döntöttek a támogatásról, amelyet a gazdák és a vetőmagokat előállító vállalatok teremtenek majd elő.
- 03:40 Háromszoros török túlerő ellen harcoltak az erdélyiek
- 21:46 Két kapusa is otthagyja a ZTE futballcsapatát
- 21:24 A nap legfontosabb hírei - 2024.05.21.
- 21:23 Kirabolta a bérelt házát a nyomtalanul eltűnt teniszező
- 20:56 Egy év után kirúgta edzőjét, Mauricio Pochettinót a Chelsea
- 20:54 Gyorsan halad a Zsidónegyed legveszélyeztetettebb műemlékeinek felújítása
- 20:15 A Vajdaságban már halálos áldozata is van az ítéletidőnek
- 20:13 Majka 80 millió forintot vett ki a cégéből osztalékként
- 19:51 Megvédte címét és az örökrangsor élére állt a Ferencváros (is).
- 19:34 Cannes: Ezen az elcseszett világon már csak a csoda segíthet
- 19:30 „Büszkeséggel tölt el, hogy tovább nőhet a virágoskert, amit ezentúl más locsolgat”
- 19:28 Magyar Péter a vitáról: Szégyellje magát mindenki, akinek ehhez köze van
- 18:56 Megmentik az enyészettől az abonyi Sivó-kúriát
- 18:54 Újabb részletek derültek ki az iráni elnök helikopterbalesetéről
- 18:35 Itt vannak a köztévés EP-vita szabályai: egy jelölt 8 percet beszélhet az egész vita alatt
- 15:54 Valami nem stimmel Rubint Réka és Schobert Norbi szentképes, rózsafüzéres fotóján
- 15:36 Másodfokú riasztást adtak ki heves zivatarok miatt
- 21:23 Kirabolta a bérelt házát a nyomtalanul eltűnt teniszező
- 15:08 Lázár szerint lehet, hogy Magyar Péter miatt lesz újra Fidesz-kétharmad
- 13:38 Hat influenszer, köztük Dancsó Péter és Fördős Zé ellen indított eljárást a GVH
- 12:51 Az eddigi legintenzívebb zivataros idő jön
- 18:54 Újabb részletek derültek ki az iráni elnök helikopterbalesetéről
- 15:13 5 gyerekével és egy fantasztikus bajusszal lépett a cannes-i vörös szőnyegre Kevin Costner
- 13:00 Légörvénybe került egy Boing 777-es, egy ember meghalt
- 11:37 Változnak a kerítés építésének szabályai, szigorít a hatóság
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!