Közélet

Gázszivárgás okozta a robbanásokat az erdélyi diszkóban

Feltehetőleg az utcai gázvezetékből szivárgott be a földgáz annak a máramarosszigeti szórakozóhelynek az épületébe, amelyben két robbanás következett be vasárnap hajnalban, illetve reggel. Az első robbanásban a lokál vendégei, a másodikban a helyszínelők sebesültek meg, összesen több mint tucatnyian.

Az előzetes vizsgálatok szerint gázszivárgás okozta azt a két robbanást, amely az erdélyi Máramarossziget Eufobia nevű szórakozóhelyén következett be vasárnap hajnalban és vasárnap reggel. Az első robbanás helyi idő szerint hajnali egy órakor történt, amikor a szórakozóhely női mosdójában egy lány cigarettára gyújtott. Ebben a robbanásban heten sérültek meg, valamennyien 16 és 23 év közötti lányok. Hat lány sérülései súlyosak, esetükben első-, másod-, és harmadfokú égési sebeket diagnosztizáltak. Őket vasárnap reggel katonai repülővel szállították Bukarestbe az égési sérülések kezelésére szakosodott sürgősségi kórházba.

A második robbanás vasárnap reggel helyi idő szerint tíz órakor következett be, a hatósági helyszínelés idején. Ebben tízen sebesültek meg, közöttük három rendőr, két tűzoltó, a gázszolgáltató cég képviselői, a lokál tulajdonosa, valamint egy közjegyző, aki a mulatóhely fölötti szinten működtette irodáját. A második robbanás sebesültjeit is – egy kivétellel – katonai repülővel szállították Bukarestbe.

Az orvosok szerint a két robbanás áldozatainak állapota nem életveszélyes, de többségüknek súlyos.

A romániai hírtelevíziókban megszólaló szemtanúk szerint a lokálban – mely egy központi fekvésű földszintes épület pincehelyiségében működik – mintegy száz fiatal szórakozott az első – pánikot okozó – robbanás idején.

A vizsgálatok lefolytatásával megbízott Ion Ardelean máramarosszigeti főügyész az Agerpres hírügynökségnek elmondta, az előzetes vizsgálati eredmények arra utalnak, hogy egy megrepedt földalatti vezetékből a falakon keresztül szivárgott be a földgáz az épületbe. A főügyész azt is hozzátette, a második robbanás akkor következett be, amikor a helyszínelést végző rendőrök, tűzoltók, és a gázszolgáltató vállalat képviselői az épület földszintjén, a szórakozóhely fölött működő közjegyzői irodába léptek be.

A hírtelevíziók tudósításai szerint a második robbanás jóval nagyobb erejű volt, mint az első, az az épületben szerkezeti károkat is okozott. E robbanás legsúlyosabb sérültje a gázszolgáltató vállalat igazgatója. A sebesültek között van ugyanakkor a máramarosszigeti rendőrparancsnok helyettese, és a tűzoltóparancsnok helyettese is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik