Közélet

Lakástűzben halt meg egy gyermek és egy férfi

Lakástűzben halt meg két ember vasárnap Komáromban - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Az MTI névtelenséget kérő szemtanúktól úgy tudja, hogy egy férfi és másfél éves kisfia veszette életét.

Jenei Krisztián, az igazgatóság sajtószóvivője elmondta: egy lakótelepi lakás egyik szobája teljesen kiégett, a tűzoltók mindkét bent tartózkodó személyt kihozták. Egyikük már a helyszínen elhunyt, másikukért mentőhelikopter érkezett, de az ő életét sem lehetett megmenteni. Az épületből húsz embert kellett kimenekíteni.

A szemtanúk szerint a tűz a gyerekszobában keletkezett, ahol egy hősugárzó működött. A férfi észlelte, hogy füst jön ki a szobából és bement a gyerekért, az ajtót becsukta maga mögött, ám kifelé már valamiért nem tudta kinyitni. A másik szobában lévő élettársa először segíteni próbált, majd a szomszédokat hívta, de a füst miatt nem tudtak bemenni a lakásba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik