a miniszterelnök nagytőke- és fináncoligarchia-ellenes szavait? Nyilván. Orbán Viktort akkor is komolyan kell venni, ha most hét végén ellenzékbe szorulna. #<#Karrierje 2002. április 21-én bizonyosan nem zárul le. Akkor is komolyan kell őt venni, ha az elmúlt négy esztendő kormányzati gyakorlata inkább piackorlátozónak volt mondható, amivel objektíve valóban nehezítette a pénz- és tőkepiacok működését, ám szubjektíve egyáltalán nem ápolt rosszabb kapcsolatokat a hazai és külföldi tőke képviselőivel, mint elődei. Talán ennek is tudható be az az értetlenség, amellyel emlékezetes beszédének vonatkozó tételeit az üzleti szféra fogadta. Miért hordoz magában veszélyeket, ha a miniszterelnök a nagy- és a pénztőke korlátozásának gondolatával igyekszik táborát mozgósítani? 1. A miniszterelnök által a Testnevelési Egyetemen megfogalmazott – majd a Kossuth téren némileg árnyalt – tézisek letűnt korokat idéznek. Ez a retorika hozhat ugyan szavazatot a MIÉP-táborból, de kérdés, hogy hatalomba kerülve keretek között tarthatók-e az általa elszabadított indulatok. 2. A megfogalmazott tézisek mindenekelőtt a miniszterelnök saját céljaira veszélyesek. Nehéz ugyanis polgárosodó nemzetet (kis-, közepes, valamint) nagy- és pénztőke nélkül elképzelni. Egy polgári társadalom kormánya egyébiránt nem fel- vagy kihasználja az egyes érdekcsoportok (jelesül a nagy- és pénztőke) által képviselt energiákat a saját céljaira, hanem a tagadhatatlanul meglévő érdekkülönbségeket igyekszik kiegyenlíteni és integrálni. 3.Végezetül a miniszterelnöki tézisek azért is veszélyesek, mert figyelmen kívül hagyják a realitásokat. Részben azért, mert a gazdasági és politikai rendszerváltás költségeit zömében a nemzetközi nagy- és pénztőke finanszírozta: az elmúlt 12 évben Magyarországra áramlott több mint 20 milliárd dollár közvetlen működőtőke-befektetés és meglehetősen sok pénz. A beáramlott tőke messze többet jelentett, mint egyszerű beruházást. Jelenti a magyar gazdaságnak a történelem során soha nem tapasztalt mértékű nemzetközi integrációját, nyitottságát, versenyképességét. Jelenti azt is, hogy az ország végre kikerült az adósságcsapdából, és persze jelenti azt is, hogy a magyar fizetőeszköz konvertibilissé lett. A nemzetközi tőke a magyar vállalatvezetők és alkalmazottak számára pedig korszerű menedzsmenttechnikákat, pénzügyi fegyelmet és szemléletváltást, nemzetközi szintű képzést – és nem utolsósorban az átlaghoz képest magasabb jövedelmet – is jelent. A külföldi érdekeltségű cégek vezetőinek most tulajdonosaik felé el kell számolniuk az inkriminált miniszterelnöki mondatokkal; értelmezniük kell azokat, s akár meggyőződésük ellenére is bagatellizálni. Különben egy-egy ilyen kijelentés később akár negatívan is befolyásolhatja esetleges fejlesztési döntéseiket. De Orbán Viktor tézisei azért is nélkülözik a realitásokat, mert a valóságban a globális teret egyre inkább a nemzetközi nagy- és pénztőke szerteágazó rendszere irányítja – egyébiránt elég eredményesen -, miközben a polgárság egyre nagyobb hányada válik maga is tulajdonossá tőzsdei részvények révén. Ezzel együtt tagadhatatlan probléma, hogy a nagy korporációk igazgatótanácsaiban számottevően nagyobb összegekről születnek döntések, mint amennyi egy-egy ország kormányának rendelkezésére áll a költségvetés keretében. Mindez kétségtelenül felveti a tőkés csoportokra nem érvényesíthető demokratikus ellenőrzés kérdését. Felveti a társadalmi felelősséget is, amit elsősorban a demokratikusan megválasztott kormányok viselnek. Tagadhatatlan továbbá, hogy a nagytőke a világ számos pontján érzéketlenül viseltetett a működésének keretet adó társadalmi környezet iránt. A spekulatív pénzügyi műveletek és a diktátorokkal együttműködő külföldi befektetők számos fejlődő ország alól húzták már ki a biztosnak hitt talajt. Demokratikus és nyílt társadalmakban azonban a globalizáció veszélyei minimalizálhatóak. És a magyar politikai elitnek eddig ez sikerült is! Nem véletlen, hogy az amerikai Business Week üzleti magazin Magyarországot a globalizáció egyik győztesének nevezte egy, a témáról készített nagy összeállításában, melyet a Figyelőben is közöltünk (Áldás vagy átok? – Figyelő, 2000/51-52. szám). A magyar polgárosodás ügyét ma a piacépítő és vállalkozásbarát politika szolgálja a legjobban. Nem szolgálja tehát az a gázár-koncepció, amely autark megoldásokat javasol. Nem szolgálja az állami szektor fölénye, és nem szolgálja a pusztán a hazai kis- és középvállalatok, valamint a családi agrárgazdaságok támogatása. Magyarországon üzletbarát környezetre van szükség ahhoz, hogy a polgárok egyre szélesebb köre élhessen jobban.
- 13:09 Bőrig áztak az Azahriah és a Tisza közös kollekciójára vágyó rajongók
- 13:04 Nem mond le a szlovák belügyminiszter, de több belső vizsgálat is folyik a Fico elleni merénylet óta
- 13:02 Next Top Model Hungary: Panna nem érezte jogosnak a kiesését
- 12:55 Létezik tünetmentes Alzheimer-kór
- 12:55 A régi nevén akarja hívni országát a leendő észak-macedón kormányfő
- 12:30 Kórházba került Jordán Tamás
- 12:19 Tiborcz István cégcsoportja újabb külföldi terjeszkedést tervezhet
- 12:15 Kína lábtörlőjeként beszélt Magyarországról egy republikánus szenátor Hszi Csin-ping látogatása miatt
- 12:11 Elképesztő extrái vannak Rákay Maybach-jának
- 12:10 Németországban próbálja ki magát a Telekom Veszprém kézilabdakapusa
- 12:08 Lencsevégre kaptak egy birkatolvajt az állattal a hátán
- 11:52 Előkerült a torinói világkiállítás Zsolnay-kútszobra, aukción keresi az új helyét
- 11:50 Budapesten fogták el 320 milliót kaszáló unokázós csalók lengyel vezetőjét – videó
- 11:49 Pert nyert Orbán Viktor ellen a 24.hu
- 11:48 Sosem látott fotókat osztottak meg a brit királyi családról, köztük a nyolcéves III. Károlyról
- 07:30 Orbán Viktor a Fico elleni merényletről: Ide jutott Európa
- 11:02 „A saját híveinkkel kell beszélni, az fényesen elegendő a győzelemhez” – Orbán Viktort a titkos kampánykörútján kergettük egy napon át
- 06:32 Négyes karambol történt az M7-esen
- 11:26 Belső vizsgálatot indított a rendőrség a Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséről szóló jelentés kiszivárgása miatt
- 09:43 Media1: Orbán Viktort kötelezte a bíróság, hogy fizessen a 444-nek
- 09:41 Halálra szurkálta az alvó apját hajnalban egy demecseri férfi
- 21:02 Az arcára van írva az egész élettörténete a 80 éves Danny Trejónak
- 06:08 Bíró Ica: Semmim sincsen, de van fedél a fejem fölött
- 06:40 A Fico elleni támadás óta több szlovák politikus is halálos fenyegetést kapott
- 08:23 „Bámulják a lábaimat, ami sosem lesz könnyű és észrevétlen” – mondja a bikinimodell
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!