még mielőtt elkezdődött volna, vége is lett. Az első negyedéves GDP-növekedési ütem az Egyesült Államokban – minden várakozást felülmúlóan – 5,8 százalékos volt, ekkora mértékű felfutásra több mint két esztendeje nem volt példa.#<# A gazdaságtörténet minden idők legrövidebb visszaeséseként rögzíti majd az amerikai gazdaság elmúlt évi gyengélkedését. Csupán egy negyedévben, a tavalyi harmadikban fordult negatívba a GDP-változás, ami - szigorúan véve - nem meríti ki a recesszió kritériumait. Egy adat persze nem csinál nyarat, főleg, hogy néhány más mutató beárnyékolja az elemzői optimizmust. A fogyasztói bizalom indexe márciusról áprilisra valamelyest csökkent, s enyhén romlottak a fogyasztást és a beruházást mérő számok is. A tengerentúlon megindult fellendülés egyelőre törékeny, de az amerikai gazdaság gyors alkalmazkodóképességét jelzi, hogy az alacsony forgalmú és nyereségű, ám magas árfolyamú kis cégek alkotta dotcom-világ padlóra kerülése után is az új értékek felé tudott fordulni. A feltörekvő szektor mindenekelőtt a biotechnológia lesz, amely – az informatikával mint a modern gazdaság elengedhetetlen eszközével – az Új Gazdaság utáni növekedés motorja lehet. Kétségtelen, hogy az amerikai gazdaság a hadiipar oldaláról is kapott impulzust, mivel annak megrendelései jótékonyan hatottak a vállalati beruházásokra, a mostani fellendülést azonban elsősorban a dekonjunktúra alatt töretlenül növekvő termelékenység és a jegybank szerepét betöltő Fed gyors és agresszív kamatcsökkentései alapozták meg. Az amerikai fellendülés új lendületet adhat a világgazdaság egészének. A friss előrejelzések szerint az esztendő második felében az eurózónát, és utána a magyar gazdaságot is elérhetik az amerikai GDP-robbanás utórezgései. Addig azonban nem árt tereprendezést végezni, megerősíteni a gazdaság fundamentumait, helyreállítani a néhol felbillent egyensúlyt. Ellenkező esetben a fellendülésbe mindannyian beleremeghetünk.
- 11:24 Magyar Péter megígérte, hogy kormányváltás esetén december 24-e munkaszüneti nap lesz
- 11:13 Tarjányi Péter: Veszélyben van Zelenszkij
- 11:09 Négyéves gyerek volt az éjszakai orosz támadások egyik áldozata Ukrajnában
- 10:59 A hajléktalan gyerekekre hívja fel a figyelmet Banksy két új festménye
- 10:57 Igazi és műfenyő? – így lesz fenntartható a karácsony
- 10:55 „Az a baj, hogy roma?!” – Csuti arról elmélkedett, miért kritizálják a külügynél munkát kapó Gáspár Evelint
- 10:38 Felhívta a rendőröket egy férfi, hogy a felesége öngyilkossági szándékkal a Kőröshegyi völgyhíd felé indult
- 10:33 Mit művelt az erotikus lappal a Tanácsköztársaság?
- 10:20 A Vinteden árulta a francia elnöki palota asztaláról ellopott tárgyakat a főkomornyik
- 10:09 Buszbaleset Debrecenben: ketten megsebesültek
- 10:08 Újabb bababoltláncot vásároltak fel Mészáros Lőrincék
- 09:58 Curtis karácsonyi fellépését parodizálta Lengyel Tamás: Meghatódtam azon, hogy „a szuka luka csudajól van, vágom, tipli, kuka”
- 09:46 Borkai Zsolt volt alpolgármesterét indítja Győrben a Fidesz
- 09:31 Fényből írt történetek: a garázsból indult családi vállalkozás, ami ma Európa legszebb tereit öltözteti fénybe
- 09:22 Tüdőrákot diagnosztizáltak Barry Manilownál
- 07:45 Négyméteres, plafonig érő karácsonyfája van Kulcsár Edinának és G.w.M-nek: „Királynőmnek palotában a helye”
- 08:36 Boldog-boldogtalan keresi a pénzét és a készletét a hatalmasra duzzasztott agrárcégnél
- 09:18 Mélyrepülésben van a forint
- 03:33 Sikertelen merénylet: közelről lőttek rá az olasz kerékpáros csapatra
- 10:08 Újabb bababoltláncot vásároltak fel Mészáros Lőrincék
- 21:23 Minden nyugdíjasnak levelet küldött a kormány az állítólagos Tisza-adóról az Ügyfélkapura és a DÁP-ra
- 08:47 Otthagyja a Blikket Tibay Gábor, a lap főszerkesztő-helyettese
- 09:58 Curtis karácsonyi fellépését parodizálta Lengyel Tamás: Meghatódtam azon, hogy „a szuka luka csudajól van, vágom, tipli, kuka”
- 07:00 „Csak az járt a fejemben, hogy valahogy le tudjak menni a jégről, hogy anyám ne lássa élőben, ahogy elvérzem”
- 05:20 Elárverezik Benito Mussolini fényűző nyaralóját
