Közélet

Meztelenül szaladgáló nő segítette a tolvajokat

A pucéran parádézó nőnek nem sikerült elterelnie a rendőrök figyelmét.

Hét gyanúsított, öt elfogatóparancs, negyvenrendbeli bűncselekmény – ezekkel a számokkal „büszkélkedhet” az a tolvajbanda, amelynek öt tagját már korábban, kettőt pedig a minap fogtak el az egyenruhások Ozorán.

A rendőrség először tavaly májusban szembesült a banda „munkásságával”, miután a bűnözők feltörték egy felsőörsi pince kamráját, ahonnan kisgépeket vittek el. Nyomozás indult, az elkövetői kör és a terhükre róható lopások száma egyre bővült.

A csapat két tagjára szerda hajnalban készültek lecsapni a rendőrök. Minden készen állt, a területet körbezárták, majd három rendőr behatolt a kiszemelt házba. A kint lévőket ekkor érte a meglepetés: egy meztelen nő szaladt ki az épületből, hogy elterelje a figyelmüket.

A rendőrök sejtették, mire megy ki a játék, így ügyet sem vetettek a nőre. Az egyik tolvaj szökni próbált, őt elkapták. Társa – egy mindössze tizenöt éves fiú – eközben egy melléképületben próbált elrejtőzni, de az ő kezén is kattant a bilincs.

A helyszínen felbukkant egy olyan körözött személy is, akire nem számítottak a rendőrök. Mint kiderült, a fiatal férfit más bűncselekmény miatt egy budapesti kerületi rendőrkapitányság kereste.

A bűnbanda tagjait őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Egyikük további bűncselekményeket is bevallott. A csapat több megyében is ténykedett, így a számlájukra írható lopások száma akár ötven fölé is emelkedhet.

A pucér nő sorsáról nincs információ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik