Közélet

Havazás: készenlétben 600 katona, a terepjárók és mentőhelikopterek

A hétvégére várható rendkívüli havazásra tekintettel az Országos Mentőszolgálat készenlétbe helyezte mintegy 60 négykerék-meghajtású terepjáró mentőautóját, valamint mentőhelikoptereit - közölte Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője pénteken.

Mint mondta, a mentőszolgálatnál nem számítanak az átlagosnál több hívásra, ugyanis mivel hétvége jön, az emberek megtehetik, hogy otthon maradnak. Egy eset ellátása azonban nagyobb erőfeszítést igényelhet a mentőktől, mint általában, mivel a nagy hóban a mentőautó is lassabban tud csak közlekedni, jelentős havazás esetén pedig az is előfordulhat, hogy egyes településeket meg sem tudnak majd közelíteni. Ilyen helyeken viszont – ha az időjárás lehetővé teszi – bevethetik a helikoptereket – hangsúlyozta a szóvivő.

Folyamatos kapcsolatban vannak a társszervekkel, folyamatosan kapják a meteorológiai előrejelzéseket – tette hozzá.

Győrfi Pál azt mondta, megyénként öt-tíz olyan eset volt, amikor a kihűlés ellen helyeztek biztonságba valakit a mentőszolgálat dolgozói. Néhány olyan haláleset is történt, amelynél felmerült a kihűlés, de az okot egyértelműen az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat tisztázza – tette hozzá a mentőszolgálat szóvivője.

A várható havazás vagy hófúvás miatt kilenc megyére már piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Domján László, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka pénteken Székesfehérváron azt mondta: a Magyar Honvédség 600 katonával és 200 különleges gép- és harci járművel készült fel arra, hogy ha szükséges, segítséget nyújtson a hideg idő és a várható havazás miatt kialakuló esetleges veszélyhelyzetekben. Hangsúlyozta: ha szükség lesz rá, a létszámot és a műszaki eszközök számát növelik. A katasztrófavédelemmel együttműködve elsősorban olyan esetekben segítenek, amelyek megoldásához a katasztrófavédelemnek és a polgári erőknek nincsenek meg a megfelelő műszaki eszközeik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik