Sport

Vlade Divac: Szerbia nem fizet Janicsért

Vlade Divac (vlade divac, jaques rogge, )
Vlade Divac (vlade divac, jaques rogge, )

A Szerb Olimpiai Bizottság elnöke állítja, eszük ágában sincs fizetni a magyar olimpiai bajnokért.

“Nem értem milyen alapon kérnek érte pénzt. A hazatérés Natasa döntése volt, s az ügyben ugyanúgy járunk el, mint amikor elment. Akkor sem kértünk érte semmit: most miért kellene fizetni, ha ő elhatározta, hogy hazatér?” – nyilatkozta a Bors című napilapnak Vlade Divac, a Los Angeles Lakers és a Jugoszláv kosárlabda válogatott egykori világsztárja, aki napjainkban a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke.

Divac azt is elárulta, az eddigi tárgyalások során eddig a magyar szövetség még semmilyen, így anyagi feltételhez sem kötötte Janics versenyzési jogának kiadását. Információnk szerint azonban éppen ma lehet egy találkozó a két szövetség között Szegeden.

“Natasa hazatérése csodálatos dolog, hiszen már akkor példakép volt Szerbiában, amikor Magyarországnak szállította az aranyérmeket. Ezer és ezer gyerek fog miatta kajakba ülni és megdolgozni a sikerért. Bízom benne, Szerbiába ezentúl visszatérnek a nagy sportolók, nem pedig távoznak, mint a kilencvenes években” – árulta el a sportpolitikai motivációt a Szerb Olimpiai Bizottság Elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik