Közélet

Vihar: dőltek a fák és áztak a pincék

kidőlt-fa(i) (vihar, kidőlt fa)
kidőlt-fa(i) (vihar, kidőlt fa)

A szeszélyes, viharos időjárás miatt igen sok dolga volt a tűzoltóknak.

Általában a hirtelen, nagy mennyiségben lezúdult csapadék okozott problémát: a víz pincékben és alacsonyabban fekvő épületrészekben gyűlt össze, az erős szél pedig egyes helyeken fákat döntött ki és megrongálta a felsővezetékeket. Fejér megyében egy fa autóra dőlt, megsebesítve egy embert.

Baranya megyében összeroskadt egy épület, másik kettő pedig megrongálódott. Pest megyében a vasúti közlekedésben okozott fennakadást, hogy felsővezetékek sérültek meg a viharban, méghozzá két helyen is. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a Hír24-et arról tájékoztatta, hogy a viharos időjárás miatt csaknem száz esetben kellett beavatkozniuk.

Az OKF hangsúlyozza: mindent megtesznek, hogy az ezekhez hasonló, sérüléssel, komoly anyagi kárral járó baleseteket megelőzzék. Éppen ezért a katasztrófavédelem – az illetékes hatóságokkal együttműködve – májusban megkezdte a belterületi vízelvezető árkok állapotának országos ellenőrzését.

A mai napig országszerte csaknem ezer település vízelvezető árkait, átereszeit vizsgálták meg a hatóságok, hogy kiderüljön, képesek-e a hirtelen lezúduló csapadékot elvezetni. Eddig több mint kétszáz esetben találkoztak valamilyen hiányossággal.

Az OKF beszámolt arról is, hogy május végéig országosan közel 23 ezer kilométernyi belterületi vízelvezető felmérése történik meg. A cél, hogy ne alakulhasson ki hasonló veszélyhelyzet, mint 2010-ben Borsodban, amelyet a hirtelen érkező, nagy mennyiségű csapadék okozott.

Hasonló akció kezdődik nyár elején is. Akkor a közutak és vasútvonalak melletti fásítások és fasorok állapotát mérik fel az érintett hatóságok és a területek tulajdonosai a katasztrófavédelmi szervek irányításával.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik