Foci

Németh a télen elhagyja az MTK-t

Domonyai László szerint a négyszeres magyar válogatott támadó Hollandiában, Belgiumban vagy Németországban köthet ki.

Domonyai László, az MTK Budapest ügyvezetője és résztulajdonosa volt a Digi Sport Reggeli start című műsorának egyik vendége. A kék-fehér vezető a többi közt arról is beszélt, hogy nagyon elégedettek a klub háza táján az eddigi eredményekkel, tizenhat fordulót követően ugyanis a fővárosiak kilenc ponttal vezetik az NB II. Nyugati csoportját.

Arra a kérdésre, hogy Németh Krisztián esetleg a tavasszal is a Hungária körúti gárdát erősíti Domonyai egyenes választ adott:

„Biztos, hogy nem. Csodálatos dolog volt, hogy az elmúlt két hónapban is velünk volt – most a bajnoki szereplések időszakát mondom, mert gyakorlatilag szeptember óta velünk készült Krisztián. Mindenkinek nagy öröm volt, klubvezetésnek, edzőnek, játékosnak, szurkolónak egyaránt, hogy hazajött és közöttünk van, jól esett ez számunkra. Az eredményeinkhez is nagyban hozzájárult, például a Pécs elleni továbbjutásban is döntő érdemei voltak.


Ő olyan kaliberű játékos, akinek nem Magyarországon van a helye és itt nem az MTK-ra gondolok, mert az itthon egy jó csapatnak számít. El fog igazolni és biztos vagyok benne, hogy nagyon komoly karriert fog befutni Krisztián, mert fantasztikus képességei vannak”
– mondta az ügyvezető, aki azt is hozzátette, hogy holland, belga és német érdeklődésekről tud, így szerinte ezen országok egyikében fog kikötni a fiatal támadó.

Domonyai azt is elárulta, hogy januárban az is eldől, hogy a mindössze 18 esztendős középpályást, Hajdú Ádámot szerződteti-e a Liverpool.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik