Közélet

Felgyújtott luxusvilla – elrendelték a nyomozást

rendorseg(210x140)(14).jpg (rendőrség)
rendorseg(210x140)(14).jpg (rendőrség)

Az elsődleges szakértői vélemény szerint szándékosan gyújthatták fel az Electro World Magyarország Kft. tulajdonosának házát. A tulajdonos állítja, nincsenek haragosai.

Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Hír24-nek azt mondta, a tűzvizsgáló elsődleges véleménye szerint szándékosan okoztak tüzet az épületben, ezért rongálás miatt eljárást indítottak. Tekintettel a tetemes kárra, a megyei kapitánysághoz került az ügy.

A Hír24 úgy tudja, hogy a házban csütörtökön többen is dolgoztak: festettek, mázoltak a szakemberek, a munkát a tulajdonos unokatestvére felügyelte. Délután öt órakor a munkások hazamentek, a rokon is csak akkor tért vissza, amikor hat óra körül meghallotta a vonuló tűzoltók szirénáját. Azonnal felhívta a vidéken nyaraló Nagy Károly Andrást, aki késő este ért haza. Az elsődleges felmérések szerint több százmilliós kár keletkezett, de az épület és a berendezések is biztosítva voltak. Az udvarban jelenleg is tűzoltók, rendőrök helyszínelnek, a biztosítótársaság munkatársa is ott van. A nyomozók a környék lakóit és a munkásokat is meghallgatják, tanúkat keresnek.

A Hír24 információja szerint Nagy Károly András a rendőröknek azt mondta, nincsenek haragosai, fenyegető levelet vagy telefonhívást nem kapott.

Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Katasztrófavédeli Igazgatóság szóvivője a Hír24-nek elmondta: Budakeszin a Makkosi út végén egy 1500 négyzetméteres családi ház teteje és részben az ingatlan lakóhelységei váltak a lángok martalékává. A ház több egymáshoz csatolt épületből áll.


A képre kattintva galéria nyílik!
Forrás: Fővárosi Katasztrófavédelmi Felügyelőség

A tűzoltókat az épület számos pontján több méterre felcsapó lángok fogadták. A tüzet három órai megfeszített munkával és tizenegy vízsugárral tudták megfékezni. A munka hajnalig tartott. Az oltást nehezítette, hogy Budakeszi ezen területe vízhiányos, így tűzoltóautókkal szállították a vizet a helyszínre. A munkában több mint negyven tűzoltó vett részt. Senki nem sérült meg, a tulajdonos családja nem volt otthon.

Mint ahogy arról tavaly nyáron több lap is cikkezett, az Electro World hálózat több százmilliós számlacsalási bűnügy gyanúja miatt került a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) látókörébe. A Privát Kopó bűnügyi magazin akkor azt írta: Nagy Károly András, a társaság vezérigazgatója, egy 2700 négyzetméteres luxuspalotában tengeti életét Budakeszi legszebb részén.

A 15 ezer négyzetméteres telken álló ház állítólag minden létező és elképzelhető extrával felszerelt. A Privát Kopó akkor így fogalmazott: „A Nagy-család kényelmét, nyugalmát és ellátását két szakács, két házvezetőnő, két sofőr, két kertész és bébysitterek biztosítják, így a családfő minden figyelmét és energiáját a bizniszre összpontosíthatja…”.

A lap szerint Nagy a csődhelyzetbe sodródott Electro World Magyarország Kft. irányításában 2010 augusztusa óta vett részt, vezérigazgatóként. Egy másik, ugyancsak elektronikai cikkeket forgalmazó nagykereskedelmi cég tulajdonosa ajánlotta a posztra az EW korábbi tulajdonosának, Polgár Csabának.

Nagy Károly András üzleti szekere leginkább a Gyurcsány-kormány regnálása idején futott, vállalkozásait százmilliós – számítástechnikai és elektronikai termékek beszerzésére vonatkozó – állami megrendelésekkel segítették. A vállalkozó állítólag kifejezetten jó kapcsolatot ápolt az egykori miniszterelnökkel, aki többször is megfordult a Nagy-villában – írták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik