Sport

Kajaklavina: Csipes lánya is elhagyja a hazát

csipes tamara (csipes tamara)
csipes tamara (csipes tamara)

Douchev-Janics Natasa, Benedek Dalma és Paksy Tímea után egy újabb világbajnok kajakos készül elhagyni Magyarországot: a tavaly az Év sportolónőjének választott Csipes Tamara Ausztráliába tart.

A T-Mobile Sporthír Szolgálat szerdai közlése szerint a hírt a 23 éves versenyző édesapja és egyben edzője, Csipes Ferenc megerősítette.„Tamara és vele együtt a férje is vízumkérelmet nyújtott be, és határozottnak tűnő szándékuk az, hogy egy időre Ausztráliában telepednek le. Várhatóan még az idén útra kelnek” – mondta Csipes Ferenc, aki hozzátette, nincs ellenére a terv megvalósítása, mert – ahogy fogalmazott – lánya és annak férje felnőtt emberek, akik maguk döntenek a sorsukról, és ők lesznek azok, akik majd szembesülnek azzal, hogy jó vagy rossz döntést hoztak-e.

Csipes Tamara a magyar felnőtt válogatott színeiben eddig négy világbajnoki aranyérmet gyűjtött, 2011-ben az év legjobb női sportolójának választották. „Eddig még nem sikerült megtudnom, hogy Tamara folytatja-e a kajakozást Ausztráliában, és ha igen, vajon ki lesz az edzője. Ennek ellenére sem aggódom, sőt, ellenkezőleg: kifejezetten örülök annak, hogy egy olyan lány, aki eddig burokban élt, távol Magyarországtól rádöbbenhet arra, hogy bizony nem mindenütt van kolbászból a kerítés. Nagyon remélem viszont azt, hogy mindez nem a saját kárára történik meg, hanem úgy, hogy az önállóság kemény küzdelemre és önfegyelemre tanítja meg” – mondta Csipes Ferenc, aki elárulta: sokszor kellett elmondania a lányának, hogy a tehetségével sokkal többre vihette volna, ha például betartja az élsportolók érvényesülésének olyan alapvető követelményét, mint amilyen a versenysúly szigorú tartása.

Szerintem nem kell attól tartani, hogy a magyar női kajakozás meggyengül, mert a választék még mindig tekintélyes, és ezért bőven megoldást jelenthet” – hangsúlyozta Csipes Ferenc.

Douchev-Janics Natasa és Benedek Dalma Szerbiában, Paksy Tímea pedig Ausztriában kívánja folytatni a pályafutását. Ügyükben várhatóan ma dönt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik