Közélet

Horror az M3-ason: marad rácsok mögött a szlovák nő

Eva Rezesová, szlovák gázoló (rezesová, )
Eva Rezesová, szlovák gázoló (rezesová, )

A nyomozási bíró kedden további két hónappal meghosszabbította annak a szlovák nőnek az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint négy ember halálát okozta augusztusban egy M3-ason történt balesetben - tájékoztatta Kende Katalin, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.

A szóvivő közölte: a Budakörnyéki Bíróság nyomozási bírája február 23-ig hosszabbította meg a nő előzetes letartóztatását. Az indoklás szerint bár a gyanúsított anyagi és családi háttere rendezett, továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A végzés nem jogerős, mert az ügyvéd fellebbezett – tette hozzá.

Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta: tekintettel arra, hogy a gyanúsított vallomást tett és védekezést terjesztett elő az ittas vezetéssel kapcsolatban, szükséges a szakértői vélemény kiegészítése.

A 35 éves szlovák nő augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán a főváros felé tartva belerohant egy személygépkocsiba, mely a szalagkorlátnak csapódva kigyulladt. Az autó négy utasa közül három bennégett a járműben, míg egy 54 éves, súlyosan sérült asszony ki tudott menekülni, de két nap múlva a kórházban ő is elhunyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik