Közélet

Meglopta vendégeit a zalaegerszegi fodrász

fodrászüzlet (fodrászat, )
fodrászüzlet (fodrászat, )

Az enyves kezű hajszobrász évek óta "kopasztotta" vendégeit. A nőnek végül csapdát állítottak a rendőrök.

A fordrászt egyik vendége jelentette fel. A 62 éves asszony a nyomozóknak azt mondta, két éve vette észre, hogy amikor elmegy megcsináltatni a frizuráját, kisebb-nagyobb összegek tűnnek el a táskájából. Az is feltűnt neki, hogy ilyenkor rajta és a fodrászon kívül senki sincs az üzletben.

Kiderült, a vendég gyanúja nem volt alaptalan, miközben fodrásza a haját mosta, a ruhaszárító takarásában pénzt vett ki a tárcájából. Miután a nő bejelentést tett, a nyomozók csapdát állítottak.

A vendég ismét elment fodrászához, ám ezúttal csak megjelölt pénzt vitt magával. Amikor az összeg egy része ismét köddé vált, értesítette a rendőröket, akik átkutatták az üzletet. A lopott bankókra a raktárban, a törölközők közé rejtve bukkantak rá.

A nyomozás eddigi adatai szerint a fodrásznő csak ettől az egy vendégétől összesen legalább már 340 ezer forintot vett el. Az asszony azt mondta, sokáig azért nem tűnt fel neki a pénz eltűnése, mert a fodrásznő mindig csak kisebb összegeket csent el tőle.

A rendőrök a 60 éves zalaegerszegi nőt előállították és folytatólagosan, üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett lopás miatt eljárást indítottak ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik