Közélet

Kern feleségét motorosok rabolták ki

bukósisak (bukósisak, )
bukósisak (bukósisak, )

Az asszony személyleírást nem tudott adni, mert bukósisakban voltak a rablók – írja a Blikk.

Fényes nappal rabolták ki Kern András feleségét. A bűncselekmény hétfőn délután egy órakor történt a III. kerületben. Az asszony autójával várakozott, amikor egy motoros mellé hajtott, egy fémtárggyal beütötte az ablakot, utasa pedig benyúlt a kitört ablakon, és kikapta táskáját. Az egész néhány másodpercig tartott, majd a rablók elszáguldottak.

A kiérkező rendőrök az eset után órákkal később is helyszíneltek. Felvették Judit asszony vallomását. A Kossuth-díjas színész csak annyit mondott, hogy sajnálatos módon az utcán tartózkodó szemtanúk nem siettek rémült párja segítségére.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Kovács Viktória a Blikknek azt mondta, hogy az óbudai rablás előtt a II. kerületben is történt egy ugyanilyen bűncselekmény, akkor az autó hátsó ajtajának üvegét törték be, s onnan emeltek el értékeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik