A miniszterelnök házának környéke a Terrorelhárítási Központ közleménye szerint a „szükséges ideig” de legkésőbb február 02-án, éjfélig lezárva marad. Az intézkedést eredetileg december 23-án hozták, és január 2-án, éjfélig maradt volna érvényben. A szervezetnél nem válaszoltak az Origo kérdésére, miszerint egy esetlegesen bejelentett tüntetés miatt hosszabbították-e meg a lezárást, amelynek egyébként az internetes portál tudósítója szerint semmilyen látható jele nincs.
A TEK közleményében azt írja, a lezárt terület a XII. kerületi Kútvölgyi út és Cinege út kereszteződésétől a Béla király út és Cinege út kereszteződéséig terjed ki, beleértve a Csipke utca és Cinege út kereszteződésének lezárását és a Budapesti Német Általános Iskola és Gimnázium Csipke utcai kocsibejáróját is.
Az indoklásban mindössze annyi szerepel, hogy a fenti időszakban a XII. kerületi Cinege út 5. szám alatti épületben védett személy tartózkodik. Mint fogalmaznak, „figyelemmel a védett objektum biztonságának, zavartalan működésének, a védett személyek szabad mozgásának, közlekedésének biztosítása a Rendőrség kiemelt feladata, a rendelkező részben foglalt intézkedés meghozatala indokolt”.
Az origo.hu emlékeztet: tavaly egyszer már lezárták Orbán Viktor otthonának környékét, méghozzá azért, mert a rendvédelmi dolgozok tüntetni készültek a miniszterelnök házánál.