Gazdaság

Döntöttek az áfa-visszatérítés szabályairól

A vállalkozások október 20-ig külön kérelemmel igényelhetik vissza a nekik az Európai Unió bírósága által hozott ítélet alapján járó általános forgalmi adót, illetve késõbb áfabevallásukban is megtehetik ezt.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter erre vonatkozó javaslatát hétfõn egyhangúlag, 301 igen szavazattal fogadta el az Országgyûlés.

Az Európai Unió bíróságának július végén hozott ítélete szerint nincs összhangban az uniós joggal a magyar áfaszabályozás azon része, amely kizárja a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa-visszatérítést. A döntés miatt az államnak mintegy 250 milliárd forint áfát kell visszafizetnie a vállalkozásoknak.

A hétfõn elfogadott jogszabály hatályon kívül helyezi az áfatörvény kifogásolt passzusát, és rendelkezik az eddig visszatartott forgalmi adó kifizetésérõl. A vállalkozások október 20-ig kérelmet nyújthatnak be ennek érdekében, illetve késõbbi áfabevallásukban visszaigényelhetik a nekik járó összeget.

A visszaigénylésrõl az adóhatóság csak akkor hoz határozatot, ha nem fogadja el. Máskülönben a visszaigényelt áfát 30 napon – ha az egymillió forintnál több, akkor 45 napon belül – utalja vissza.

A Nemzetgazdasági Minisztérium angol nyelvû, a Széll Kálmán-terv frissítéseként megjelent tájékoztatója szerint a visszatérítést nem a költségvetés részeként, hanem egyéb állami eszközökbõl finanszírozzák, a tárca azonban eddig nem közölte, hogy mibõl.

A javaslatot hétfõn a házszabálytól eltérve tárgyalta meg és fogadta el a parlament. A jogszabály a kihirdetést követõ napon hatályba lép.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik