Az Európai Unió (EU) gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón Olli Rehn gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztos hangsúlyozta: az európai reálgazdaság talpraállása stabilizálódott, az exportvezérelt növekedés után a belső fogyasztás is bővülésnek indult.
Aláhúzta: az a cél, hogy mielőbb helyreálljon az európai pénzügyi rendszer, és ezzel kapcsolatban meg kell oldani az államadósságok problémáját.
Sérülékeny Portugália
A portugál segélycsomag mintegy kétharmadát az Európai Unió (EU), egyharmadát pedig a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vállalja – mondta Olli Rehn gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztos pénteken Gödöllőn az EU gazdasági- és pénzügyminisztereinek informális ülése után.
Portugália megsegítése a korábban bajba jutott országok megsegítésének „logikáját” követi, vagyis az EU és az IMF szorosan együttműködve, egyeztetve készíti elő a csomag részleteit – mondta az uniós biztos. A portugál segélycsomag az IMF jövő héten kezdődő közgyűlésén is napirendre kerül – közölte.
Az uniós biztos emlékeztetett arra, hogy az eurózóna sérülékeny tagállamai, főleg Portugália esetében a kockázati felárak emelkednek, emiatt késedelem nélkül hozzáfog az eurózóna a segélyfolyamat beindításához. Utalt arra, hogy az államadósságok problémája összefonódott a pénzügyi ágazat gondjaival, ezért a jövőben szigorúbb követelményeket, normákat írnak elő a banki stressztesztek folyamán.
Az eurózóna megerősítése
Michel Barnier, az EU belső piacért és szolgáltatásokért felelős biztosa szerint különböző jogszabályokkal is meg kell erősíteni az eurózónát és az Európai Uniót. Kifejtette: jelenleg olyan jogalkotási javaslatokat tárgyalnak, amelyek szabályozzák többek között a betétgaranciát, a befektetők védelmét, a derivatívákat, és a bankok újratőkésítését.
Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke úgy vélekedett, hogy az EU fenntartható növekedési pályára állt, és bár vannak kockázatok – például a nyersanyagárak alakulása és ennek hatására az infláció – de ezek kezelhetők.
