Közélet

Nincs jobban az elgázolt ikerbaba

érdi-ikerbaleset (ikerbaleset)
érdi-ikerbaleset (ikerbaleset)

A kicsit továbbra is a János Kórház intenzív osztályán ápolják, lélegeztetőgépen van.

A három hónapos csecsemőt hétfő este szállították a Szent János Kórházba Érdről. A mentők, amikor a baleset helyszínére értek, mindkét babánál a klinikai halál állapotát állapították meg. Sokáig küzdöttek érte és a testvéréért is, újraélesztették őket. Az egyik kislány vérkeringését sikerült újraindítani, testvérén sajnos már nem tudtak segíteni.

Kerestük a kórházat, hogy a kicsi állapotáról érdeklődjünk. A Szent János Kórháztól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a csecsemőt továbbra is az intenzív osztályon ápolják, állapota változatlan, életveszélyes sérülésekkel kezeilik.

A Szövő utcai gázolót kedden engedték ki az őrizetből, szabadlábon védekezhet. Az autót egy 63 éves nő vezette, az asszony nem tett vallomást. Ellene halálos közúti baleset okozása miatt indult eljárás, ám a körülmények még tisztázásra várnak. Pontosat csak a szakértői vélemény elkészülte után lehet tudni, ám hetekbe is beletelhet, míg ez elkészül.

Kerestük a rendőrséget, hogy történt-e bármilyen előrelépés az ügyben. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, az biztos, hogy a sofőr nem ivott, mielőtt volánhoz ült, és az is kiderült, hogy műszaki hiba nem játszott szerepet a tragédiában. Hozzáfűzte: dolgoznak azon, hogy minél előbb, minél pontosabb képet kapjanak a történtekről.

Mint arról beszámoltunk, a szülők gyermekeiket egy ikerbabakocsiban tolták a Szövő utcában, amikor a kocsi elsodorta a kicsiket. Egy korábbi anyagunkhoz több édesanya is hozzászólt. Sokan azt írták, gyakran hagyományos babakocsival sem férnek el a járdán, így mérete miatt egy ikerbabakocsit tolni ezeken a helyeken még nehezebb, sokszor megoldhatatlan feladat. Ezért kénytelenek nem egyszer az út mentén menni. Emellett gondot okoznak a rossz minőségű járdák, ahol ugyancsak nem tudnak haladni, és ugyanez a helyzet a járdára parkoló kocsikkal is, amelyek szintén lehetetlenné teszik számukra a közlekedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik