Közélet

Rendőrmaffia: továbbra is működik a gépezet

rendorseg(210x140)(3).jpg (rendőrség)
rendorseg(210x140)(3).jpg (rendőrség)

„Már vártuk magukat” – így fogadták a hatóságokat a hétvégén ellenőrzött szórakozóhelyeken. 13 helyen razziáztak a rendőrök, de úgy tűnik, valaki előre szólt az akcióról az érintetteknek. Valamennyi ellenőrzött mulató Vizoviczki László érdekeltségébe tartozik.

Négy rendőr, köztük három magas beosztású rendőri vezető letartóztatása ellenére is fennmaradt V. László érdekeltségeinek illegális rendőri védelme – írja hétfői számában a Népszabadság, pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

A hét végén 13 frekventált, s a gyanú szerint egytől egyig V. László érdekeltségébe tartozó budapesti szórakozóhelyen tartottak mindenre kiterjedő ellenőrzést a hatóságok, csakhogy valaki előre figyelmeztette az érintetteket a készülő akcióról.

„Már vártuk magukat” – így fogadták a razziára érkező hatóságokat. Belügyi források ezt a rendőrség által is elismert tényt úgy kommentálták: „Erőteljes belső vizsgálatok folynak mindenütt, már keresik az árulókat.” A lap úgy tudja, nem csak a rendőrségnél keresik az árulót. Nem arról van szó ugyanis, hogy az érintett szórakozóhelyeken Vizoviczki letartóztatása után biztosak voltak abban, hogy előbb-utóbb megjelennek a hatóságok, hanem pontosan tudták, mikor és hol lesz ellenőrzés, és így azt is, hogy mire kell számítaniuk.

„Megkezdődött a Vizoviczki-birodalom szétverése” – így kommentálták a vesztegetés gyanújával előzetes letartóztatásba helyezett vállalkozó egyes konkurensei a történteket. Névvel viszont egyikük sem nyilatkozott, mivel úgy vélik, „ez a meccs még korántsem lefutott”, és „Vizoviczki rendőreinek” többsége a főnök bukása után is rendőr marad, és megbosszulhatják, ha valakinek túl sokat jár a szája.

Az ORFK szerint az akció az „árulás” ellenére is sikeres volt. Több ember ellen indult eljárás kábítószerrel visszaélés, illetve közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása miatt. Emellett találtak a hatóságok szabálytalanul foglalkoztatott vagyonőröket, és egy csomó más szabálytalanságot is. Volt, ahol a kötelező rovarirtás elmulasztásáért, máshol a dohányzási szabályok be nem tartásáért büntettek. Két szórakozóhelyet pedig azonnali hatállyal be is zárattak – írja a Népszabadság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik