Közélet

Hagyó állítja, a BKV egykori vezérigazgatója hazudik

hagyó-miklós (ingyenes, hagyó miklós)
hagyó-miklós (ingyenes, hagyó miklós)

A volt szocialista polgármester-helyettes többször is ártatlanságát hangoztatta.

A korábbi, a bíróságon visszavont vallomásra – amelynek felolvasását kedden fejezték be a Kecskeméti Törvényszéken folyó büntetőperben – az elsőrendű vádlott Hagyó Miklós úgy reagált, hogy ő senkit nem utasított szerződéskötésre.
Antal Attila nyomozati szakban, védője jelenlétében tett vallomásaiban mindig hangsúlyozta: önmagára és terhelttársaira tett vallomásait fenntartja, eszerint Hagyó Miklós többször, de egy alkalommal Demszky Gábor is arra utasította, hogy olyan szerződést kössön a BKV Zrt. az ajánlott céggel, amelyet ő szükségtelennek ítélt. Hangsúlyozta: nem lehetett ellentmondani Hagyó Miklósnak, Demszky Gábornak vagy Mesterházy Ernőnek, mert ha Mesterházy megkérdezte, hogy miért nincs aláírva az adott szerződés, az azt jelentette, hogy alá kellett írnia.

A felolvasott nyomozati vallomás szerint Demszky Gábor egy telefonbeszélgetésben egy meghatározott benzinadalék vásárlását ajánlotta Antal Attilának, ezt a  BKV Zrt. egykori vezérigazgatója meggyőződése ellenére megvásároltatta.
Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró kérdésére – mi az oka a nyomozóhatóság és a bíróság előtt tett vallomása közötti jelentős eltérésnek – Antal Attila csak annyit mondott, hogy fenntartja a bíróság előtt tett vallomását, a per jelenlegi szakaszában kérdésekre nem válaszol.

Korábban a bíróság előtt Antal Attila felolvasott vallomásában azt állította, hogy részben hatósági nyomásra tett vádlott-társaira terhelő vallomásokat.

Antal Attila felolvasott vallomásai után Hagyó Miklós olvasta fel írásos reagálását, hosszan fejtegette, hogy nem követte el a terhére rótt bűncselekményeket, ártatlannak tartja magát.

Mesterházy Ernő másodrendű vádlott szintén írásban reagált Antal Attila vallomásaira. Határozottan tagadott minden állítást, amelyet vele kapcsolatban a nyomozati szakban a volt BKV-vezérigazgató elmondott. „Nagyon sok gondot okozott nekem és családomnak Antal Attila nyomozati szakban tett vallomása, ennek ellenére a bocsánatkérését elfogadom” – írta vallomásában.

Ezután Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró iratismertetéssel folytatta a bizonyítási eljárást. A per október 9-én folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik