Közélet

Csakrahangolóra csapott le az adóhivatal

NAV(960x640)(1).jpg (NAV, Nemzeti Adó-és Vámhivatal)
NAV(960x640)(1).jpg (NAV, Nemzeti Adó-és Vámhivatal)

Már több mint három és fél millió forint adókülönbözetet és bírságot kell megfizetnie egy Németországban is sugárzó tévécsatorna zalai műsorvezetőjének, mert a mágiával foglalkozó férfi nem nyújtott be adóbevallást – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatásából.

Jóslást, csakrahangolást és energetikai feltöltést is végzett a férfi, szja-bevallást azonban nem nyújtott be. Az ellenőrzéskor a spiritiszta azzal indokolta a mulasztását, hogy szinte szabadnap nélkül dolgozott, így könyvelőt sem volt ideje megbízni, hogy elkészítse adóbevallását. A NAV megállapítása szerint a műsorvezető euróalapú bankszámlájára három alkalommal is érkezett nagyobb összegű utalás az adóparadicsomként ismert Karib-tengeri Virgin-szigetekről „salary”, azaz bérfizetés megjegyzéssel.

Az adóellenőrök a műsorvezető egyik családtagjának bankszámlaforgalmát is megvizsgálták, mert a férfi gyakran rokona elérhetőségét adta meg átutalási címként. Az eltitkolt jövedelem megállapításához a spiritiszta ügyfeleit is megkérdezték a revizorok.

Végül aztán a televíziós társaságtól kapott megbízási díj, a nézők utalásai, a Virgin-szigetekről érkező 12 500 euró értékű utalások önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősülnek, ezért 6 millió forint eltitkolt jövedelem után csaknem 2 millió forint adókülönbözetet, valamint másfél millió forintot meghaladó bírságot állapított meg a NAV csak 2008-ra.

A történetnek azonban még nincs vége: most a spiritiszta 2009 és 2011 közötti jövedelmeit vizsgálják a revizorok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik