Közélet

Pécsi kézigránátos gyilkosság: 57 év a rács mögött

pécsi kézigránátos gyilkos pere (ingyenes, )
pécsi kézigránátos gyilkos pere (ingyenes, )

Bogdán Jenő legkorábban 30 év múlva szabadulhat. Társai 15, illetve 12 évet kaptak, a női vádlottat felmentették.

Helybenhagyta a 2008. novemberi, két halálos áldozatot követelő pécsi kézigránátos gyilkosság tettesének életfogytiglani fegyházbüntetését a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön hozott jogerős határozatában.

A Krémer László vezette büntetőtanács döntése értelmében Bogdán Jenő legkorábban 30 év múlva kerülhet feltételes szabadlábra. Az ítélőtábla a társai közül helybenhagyta a korábban 15 év fegyházbüntetéssel sújtott Bogdán János büntetését is, Balogh Sándorét pedig 10 évről 12 év fegyházra súlyosította. Utóbbi élettársát, O. Zsanettet bűncselekmény hiányában felmentette.

Pécsen 2008. november 18-án éjjel dobtak kézigránátot a Fejlődés utcai, romák által lakott családi házba. A gránát az ágyra esett és felrobbant, ennek következtében a helyiségben tartózkodó férfi és élettársa a helyszínen meghalt, a szobában tartózkodó gyerekek nem sérültek meg.

A Baranya Megyei Bíróság 2010. május 11-én kezdte tárgyalnia az ügyet. Az ügyészség három férfi és egy nő ellen emelt vádat emberölés és más bűncselekmények miatt. A vádlottak indítéka az volt, hogy az elkövetők egy része haragban állt a férfival, akit meg akartak “leckéztetni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik