Közélet

Ittasan vezetett a mentős, meghalt a felesége

mentőautó (mentő, )
mentőautó (mentő, )

Maró lelkiismeret-furdalás gyötri a makói mentőst, M. Jánost, aki ittasan vezetve felborult kocsijával, s míg ő sértetlen maradt, mellette ülő neje életét nem lehetett megmenteni. A férfi szombaton temeti Szilviát.

M. János és felesége, Szilvia 15 évet élt boldog házasságban, a pár két kislányt és egy fiút nevelt. A férfi mentősként dolgozott, több mint tíz esztendeje az Országos Mentőszolgálat munkatársaként.

A múlt héten párjával szórakozni indult, a lakásuktól nem messze megtartott rendezvényen legurított néhány pohárral. Hazafelé indulva ittasan ült a volán mögé. János kocsija egy kereszteződés után azonban lesodródott az útról, és egy villanyoszlopnak ütközött. A sofőr karcolásokkal megúszta a borulást, Szilvia viszont a kórházba szállítás közben meghalt.

A férfi ittas volt, ráadásul az autója műszaki vizsgával sem rendelkezett – mondta a Borsnak Szenti Szabolcs, a Csongrád megyei rendőrszóvivő. A rendőrség halált okozó ittas járművezetés bűntettének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A férfi szabadlábon védekezhet – tette hozzá.

János vállalja tette következményeit. Tudja, hogy feltehetően elítélik, a legjobban azonban nem a büntetéstől tart. Imádom a gyerekeimet, remélem, hogy ők meg tudnak bocsátani nekem – mondta a Borsnak az apa. December 20-án ünnepeltük volna a 15. házassági évfordulónkat. Bárcsak kitörölhetném az életemből azt a két órát, amikor megtörtént a tragédia! Mindent megadnék ezért – mondta megtörten.

Ha János börtönbe vonul, akkor a gyerekekre a testvére, a szülei vagy az anyósáék vigyáznak majd.

A halált okozó ittas járművezetés bűncselekmény, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. János esetében enyhítő körülménynek számíthat többek között büntetlen ­elő­élete, s hogy gondoskodnia kell három gyermekéről – tippel a bulvárlap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik