A független polgármester ellen a Központi Nyomozó Főügyészség áprilisban emelt vádat, miután bizonyítottnak találta, hogy a település volt vezetője a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt fogadott el – emlékeztet a lap.
Pálháza az elmúlt években több alkalommal pályázott a szennyvíztisztító telep 11 települést érintő, több mint 370 millió forint értékű korszerűsítésére. A munkát megszerezni kívánó építőipari vállalkozónak a hivatalban lévő polgármester arra vállalt garanciát, hogy a cég lesz a kivitelező, és ennek érdekében a képviselő testületnél, illetve a pályázattal érintett többi település polgármesterénél is eljár.
A vállalkozó ennek érdekében 200 ezer forintot adott át Moravszkinak, és abban is megállapodtak, hogy olyan költségvetés készül, amelyből egy bizonyos összeget maguk között fognak szétosztani.
A Magyar Nemzet úgy tudja, a vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés miatt elmarasztalt Moravszki és védője fellebbezést jelentett be a határozat ellen, így az nem jogerős.
A per másodfokon a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.