Közélet

Előzetesben a meggyilkolt budai nő barátja

bilincs(960x640)(1).jpg (bilincs)
bilincs(960x640)(1).jpg (bilincs)

A Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a 26 éves B. Józsefet, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy 24 éves nőt Budapesten, a Keleti Károly utca egyik lakásában.

A nő holttestére szerdán találtak rá. A nyomozók a lakásban folytatott helyszíni szemle után idegenkezűséget állapítottak meg, és csütörtökön gyanúsítottként hallgatták ki a nő alkalmi partnerét, a 26 éves budapesti B. Józsefet. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatásba helyezését.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnapi közleménye szerint a bíróság jogerős végzésében egy hónapra elrendelte a férfi előzetes letartóztatását. Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kell felenie.

A bíróság a szökés, elrejtőzés, és a bizonyítási eljárás  esetleges veszélyeztetése miatt rendelte el B. József előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik