Közélet

Retteg a táti családirtó

bilincs(960x640)(1).jpg (bilincs)
bilincs(960x640)(1).jpg (bilincs)

A Blikk szerint az anyját és nagymamáját megölő 21 éves férfi csak azt kérte, ne árulják bátyjának, mit tett.

Ügyvédje a lapnak azt mondta: védence aggódott, nehogy a bátyja megtudja, mit művelt, mire megmagyarázta neki, hogy fivére a médiából és a rendőröktől már mindent megtudott. A településen egyébként mindenki úgy tudta, hogy a családirtó testvére volt tulajdonképpen a családban a férfi, akitől igencsak tartott.

Közben a nyomozók nem igazán hisznek a gyanúsítottnak, aki azt állítja, elveszítette mobiltelefonját. Ruházata átvizsgálásakor minden más értéktárgya előkerült. Ez a rendőrök szerint arra utal, hogy M. Roland bujkálása alatt tisztában volt azzal, hogy a működő telefont bemérhetik, és így őt is megtalálhatják, ezért szabadult meg a készüléktől.

A 21 éves férfi családi házukban bozótvágó késsel és kalapáccsal meggyilkolta édesanyját és nagymamáját, majd lemosakodott, és Budapestre utazott, ahol a Kaptár című horrorfilm legújabb részét nézte meg egymás után többször is.

Apai nagymamája szerint a fiatalember az elmúlt heteket-hónapokat négyfős bandájával egy Táthoz közeli szigeten töltötte. Többször drogoztak az erdőben, sőt a lövészetet is gyakorolták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik