Szórakozás

Gázömlés miatt kitelepítettek harminc embert Baracson

Tuzoltosag(210x140)(15).jpg (tűzoltóság, )
Tuzoltosag(210x140)(15).jpg (tűzoltóság, )

Egy adonyi férfi flexszel esett neki a gázcsonknak, ezért kezdett szivárogni a gáz.

Gázömlés miatt kitelepítettek és ideiglenesen a helyi általános iskolában helyeztek el harminc embert Baracson-közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton az MTI-vel.Szabó-Bisztricz Anett elmondta: egy József Attila utcai családi ház 32 milliméteres bekötővezetéke rongálódott meg szombaton délelőtt, emiatt ömleni kezdett a földgáz a vezetékből. A helyszínre érkező dunaújvárosi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat 50 méteres körzetben, hét lakóházból ideiglenesen kitelepített 30 embert, köztük öt gyereket.

A gázszolgáltató már elzárta a főelosztót, jelenleg a nyomáscsökkenést várják. Ezt követően tudják a sérült részt helyreállítani.

A Fehérvár24 információi szerint egy adonyi 60 éves férfi volt az, aki a házban munkálatokat végzett,melynek során egy flexszel megsértett egy 32 mm átmérőjű bekötő gázvezetéket, ami már évek óta ki volt kötve. Emiatt kezdett szivárogni a gáz. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság az adonyi férfivel szemben gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás miatt indított büntetőeljárást- mondta el a Fehérvár24-nek Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik