Közélet

Megölte kisbabáját, majd elrejtette a holttestét

birosag(960x640)(20).jpg (bíróság)
birosag(960x640)(20).jpg (bíróság)

A nő két éve gyilkolt. Tettéért most bíróság előtt kell felelnie.

A vádirat szerint a most 22 ibrányi éves nő eltitkolta terhességét, majd 2010. szeptember 29-én életet adott életképes kisfiának. A picit szüleivel közös otthonában, a vécében szülte meg.

A fiatal nő a csecsemőt a köldökzsinórral és a méhlepénnyel együtt a pizsamafelsőjébe, nadrágjába és egy törölközőbe csavarta, mindezt úgy, hogy a méhlepényt az újszülött arca elé szorította – ismertette a megrázó történetet a tárgyaláson Halász Ágnes ügyész. A gyermekét ezután egy női táskába tette, majd a ruhásszekrény aljában lévő kartondobozba rejtette, amelyre egy ruhákkal teli műanyag zsákot rakott. A pici rövid időn belül megfulladt.

A nőt erős vérzése miatt édesanyja kórházba szállította, a rendőrséget később az intézmény értesítette. A baba holttestét a rendőrök találták meg.

A nőt 14. életévet be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével vádolták meg, szerdán állt először bíróság elé. Bálint Tibor tanácsvezető bíró erkölcsi okokra hivatkozva zárt tárgyalást rendelt el. Első körben a vádlottat és a szakértőket hallgatják meg, csütörtökön sorra kerülnek a tanúk is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik