Közélet

Prosti palizott be egy rokkantnyugdíjast

pénz (pénz)
pénz (pénz)

A 49 éves pécsi férfi egy társkeresőn ismerkedett meg „szerelmével”. A nő kétmillióval lehúzta, majd eltűnt.

A pecsma.hu-nak nyilatkozó férfi azt mondta, betegsége miatt állandó felügyeletre szorul, remélte, talál egy olyan társat, aki megérti és akivel boldogok lehetnek. Róbertnek nem kellett sokáig várnia, hamarosan ráköszöntött a „szerencse”, egy igen csinos, huszonéves nő személyében.

Azt mondta, Viktóriának hívják. Róbert úgy érezte, hogy komolyabb kapcsolat lehet, mert a nő nagyon kedves volt. Fel is ajánlotta, hogy utazzanak el együtt Zalakarosra, és töltsenek kettesben néhány napot, hogy jobban megismerjék egymást.

Végül a nő módosította az úti célt: Zalaegerszegre mentek, vitte az anyját is, és meglátogatták banki ügyintéző rokonukat, „Palit”, ugyanis egy közös befektetés ötletével állt elő.

Viktória rábeszélte kedvesét, hogy nyissanak közösen egy hitelirodát, amelyhez a szükséges egymilliót Róbertnek kell betennie a „közösbe”. A férfi fel is vette a pénzt – hitelre, a nő rokonánál. Az sem tűnt fel neki, hogy a szokásos többnapos ügyintézés helyett 24 órát sem kellett várnia a pénzre, és az a számláján landolt. Majd a nő zsebében. Pécsre visszaérve ugyanis azonnal indultak irodát nézni. Ki is nézték a megfelelőt. A nő végül kért még egymilliót autóra és laptopra, a férfi újabb hitelt vett fel. Miközben a boldog férfi mit sem sejtve tervezte az esküvőt, a nő egyre ritkábban jelentkezett, Budapesten dolgozott.

Akkor szakadt el a cérna, amikor a nő újra pénzt akart, és azt, hogy Robi utazzon fel, és vigye el neki a 200 ezret. „Ekkor kénytelen voltam leszedni a vonatról az unokaöcsémet, és elvinni a rendőrségre, mert már nagyon gyanús volt ez az egész” – mesélte Róbert unokatestvére.

A rendőrségen végül kiderült, a nőt többször is elítélték kisebb-nagyob bűncselekményekért, nem Viktóriának, hanem Natasának hívják, és nem szerelmes Róbertbe, hanem prostituált. A férfi akkor feljelentést tett. Ennek már 11 hónapja, a zsaruk azonban nem foglalkoznak az üggyel – állítja a férfi.

Megkerestük a Pécsi Rendőrkapitányságot is, ahol megerősítették, hogy csalás miatt indítottak nyomozást, de hónapokkal ezelőtt lezárták az ügyet. Nem történt ugyanis bűncselekmény, mivel a férfi önszántából cselekedett és vett fel különböző hiteleket, erre senki nem kényszerítette. A lap próbálta megkeresni Viktória/Natasát, de a megadott számhoz már nem tartozik előfizető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik