Gazdaság

VÍZMŰVESZTESÉGEK – Jutalom a menedzsmentnek

Nem végleges adatok szerint 2,7 milliárd forintos veszteséggel zárta az elmúlt esztendőt a Fővárosi Vízművek Rt. Az előző évhez képest a víztermelés 6 százalékkal, az értékesítés pedig 10,5 százalékkal csökkent a cégnél. Az óév utolsó hónapjaiban 2,3 milliárd forinttal rontották az eredményt a különböző címen kifizetett összegek. Legnagyobb tételként ebben az időszakban a negyedik negyedévi 880 millió forintos menedzsmentdíj kifizetés jelentkezett. A cég eredményét csökkentette, hogy az értékesítés árbevétele mintegy 700 millió forinttal elmaradt a tervezettől. Mérsékelte viszont a veszteségeket az, hogy a dologi kiadások közel 450 millió forinttal az előirányzott szint alatt teljesültek.

A Fővárosi Közgyűlés szakértői elé tárt jelentés szerint az első háromnegyed évben a társaság pénzügyi helyzete kiegyensúlyozott volt. A cég három hónapban folyószámla-hitelt, egy alkalommal pedig 1,7 milliárd forintos beruházási hitelt vett fel. Októberig egyébként az idei évre tervezett beruházásainak mindössze 58 százalékát valósította meg az 1960 főt foglalkoztató vízművek. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik