Közélet

A kassai rendőrség is eljárást indított Csatáry László ellen

csatary-laszlo(210x140)(6).jpg (csatáry lászló, )
csatary-laszlo(210x140)(6).jpg (csatáry lászló, )

Méghozzá háborús bűntettben elkövetett bűnrészesség miatt. Vádemelés jöhet az ügyben.

„A bűncselekményt az elkövetők Kassán 1945. január 10-én az államhatalom képviselőiként követték el azáltal, hogy ok nélkül letartóztattak, majd a kassai rendőrkapitányság épületében fogva tartottak egy 17 éves kassai férfit. Az érintettet később kényszermunkára, egy pontosabban nem meghatározott németországi helyszínre deportálták, ahonnan csak 1945. augusztus 14-én tért vissza Kassára” – pontosította az eljárás részleteit Jana Mesárová, kassai rendőrségi szóvivő.

Milan Filicko, a kassai járási ügyészség szóvivője szerint az ügyészség az ügy következő lépéseként vizsgálat alá veti a büntetőeljárás megindításáról szóló rendőrségi határozatot. Amennyiben az ügyészség azt hatályosítja, a vizsgálat vádemelési javaslattal vagy egyéb, az eljárás során hozott döntéssel folytatódhat.

Csatáry László a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 tavaszán, az akkor Magyarországhoz tartozó Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásában. Efraim Zuroff, a szervezet jeruzsálemi irodájának vezetője jelentette fel Csatáryt 1944-es, majd később 1941-es deportálások miatt.

A Budapesti Nyomozó Főügyészség alaptalannak minősítette Zuroffnak azt az állítását, miszerint Csatárynak köze lehetett az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálásokhoz; az 1944-es deportálások ügyében tovább folyik a nyomozás, az agg férfi házi őrizetben van.

A 97 éves Csatáry kezdettől fogva tagadja bűnösségét. Egyébként 1948-ban a kassai járási népbíróság háborús bűnösnek minősítette őt, ezért kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A férfi akkor megszökött, és csak 1997-ben tért haza Kanadából.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik