Közélet

Rendőrök vitték el Biszku Bélát – délelőtt sajtótájékoztató

Az ügyészség egyelőre nem kívánta megerősíteni a hírt, de hamarosan sajtótájékoztatót tart.

Kapcsolódó cikkek

Hétfő reggel fél kilenckor rendőrök vitték el II. kerületi lakásáról Biszku Bélát – írta az Index. A portált egyik olvasója tájékoztatta a történtekről, és képet is küldött az esetről. A fotón egy rendőrautó körül két rendőr, illetve egy idősebb ember látható, aki feltehetően Biszku Béla. Utolsó nyilvános megjelenésekor, a Kádár-szobor májusi avatásakor Biszku ugyanazt a sapkát viselte, mint most.


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

A lap megkereste az ügyben nyomozó Budapesti Nyomozó Ügyészséget, ahol az információt nem kívánták sem megerősíteni, sem cáfolni. Az ügyészség szóvivője felhívta azonban a figyelmünket arra, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség hétfő délelőtt sajtótájékoztat tart, amelynek témája: “Több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt folyamatban lévő nyomozás állása, illetve fejleményei.”

Biszku Béla ellen, aki az 1956-os megtorlások idején volt belügyminiszer, több jobbikos képviselő tett feljelentést egy tavaly elfogadott, emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről szóló törvény alapján. A törvény az 1956 utáni megtorlások levezénylőinek büntetőjogi felelősségét teremtette meg.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség által folytatott nyomozást utoljára augusztus 28-án hosszabbították meg három hónappal. Az akkori tájékoztatás szerint Biszkut addig még nem hallgatták ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik