Közélet

Ámokfutó tolvajok, autós üldözés a sztrádán

rendorseg(210x140)(25).jpg (rendőrség)
rendorseg(210x140)(25).jpg (rendőrség)

A tolvajokat rajtakapták „munka" közben, ezért fogták menekülőre.

A két férfi egy budaörsi bevásárlóközpont parkolójában szemelt ki egy kocsit. Az autót feltörték és kipakolták. Pechjükre a biztonsági őrök kiszúrták őket, és értesítették a rendőrséget. A tolvajok ekkor bepattantak a kocsijukba és elmenekültek, ám nem messze a helyszíntől egyenruhásokkal találták szemben magukat, akik megpróbálták őket feltartóztatni. Az ámokfutók nem hagyták magukat, gázt adtak és elszáguldottak.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Hír24-nek elmondta, a tolvajok több kilométeren át menekültek, a rendőrök végig a nyomukban voltak. A tolvajok az M1–M7 közös bevezető szakaszán  próbáltak egérutat nyerni, majd lehajtottak a sztrádáról. Útjuk itt ért véget, ugyanis a Kőérberki út és az Egér út kereszteződésében összeütköztek egy szabályosan közlekedő autóval. A vétlen jármű sofőrje megsérült, de szerencsére nem súlyosan.

A rendőrök mindkét férfit elfogták a helyszínen. Jelenleg őrizetben vannak, lopás miatt indult ellenük eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik