A Naprendszer születése előtti időkről tanúskodnak azok a sókristályok, amelyeket egy Marokkóban előkerült meteoriton azonosítottak manchesteri és londoni csillagászok. A Zag nevű kőzetdarabot 1998-ban találták egy sivatagban, és csak most derült ki, hogy a lelet felületén megfigyelhető sókristályok valószínűleg a ma ismert legöregebb anyagmaradványok. A lerakódott só korát több mint 4,5 milliárd évesre becsülik a kutatók; szerintük a lepedék a Naprendszer kialakulása előtti vagy utáni 2 millió éves időintervallumban képződhetett. A marokkói követ faggatva a kutatásokat vezető asztronómusok egy olyan jódizotópra bukkantak, amely ma már nem fordul elő a Földön. Ez pedig azt jelenti, hogy a sókristályok biztosan nem földi eredetűek. Az is kiderült, hogy Naprendszerünk már kialakulásakor, 4,6 milliárd évvel ezelőtt is tartalmazott folyékony vizet. A kristályok szerkezete ugyanis elárulja, hogy valamikor vízben oldott formából váltak ki a kőzet repedéseiben, vagyis a víz elpárolgásával juthattak a meteorit belsejébe. Ez a tény pedig fölveti annak a lehetőségét, hogy az élet kialakulása bolygónk születésénél korábban is elkezdődhetett. –
- 11:05 „Meglátta, hogy a társa sír, és odavitte neki a Marokbabát” – úton a világhír felé egy maroknyi magyar kapaszkodó
- 11:04 „Szétszurkállak” – Magyar Péter videója szerint késeléssel fenyegették a Tisza Párt női önkénteseit
- 10:38 Gyilkos galócát ettek: négyen meghaltak, hárman májátültetésre várnak Kaliforniában
- 10:33 Szikora Róbert talált egy dalt, amit Fenyő Miklóssal és Szenes Ivánnal közösen írtak, de még senki nem hallhatta
- 10:15 Egy ukrán anya évekig halottnak hitte, el is temette fiát, aki egyszer csak fölhívta őt telefonon
- 10:02 „Öngyilkossági szándékát jelezte” egy diák az ercsi általános iskolában, a protokoll szerint mentőt hívtak hozzá
- 10:00 A 3-2-1-szabály, amit mindenkinek követnie kellene a pihentető alvásért
- 10:00 Hogyan védekezzünk a propaganda ellen?
- 09:18 24/7: Egy csirke, egy fa és egy színházigazgató
- 09:16 Belső vizsgálatot indított a veszprémi kórház a Kutya Párt állkapocstöréssel hazaküldött aktivistájának ügyében
- 09:05 Szennyezett csecsemőtápszert hív vissza az egyik magyarországi áruházlánc
- 09:01 Eltört a kulcscsontja, de így is befejezte a szakaszt a 20 éves magyar bringás
- 08:45 „Nem fogok magamból bohócot csinálni” – Kiara Lordot úgy felidegesítette Stohl, hogy kész a verseny feladására
- 08:43 Árulással vádolnak egy orosz tudóst egy külföldi lapban megjelent tanulmánya miatt
- 08:43 Norovírus az olimpián: karanténba került egy újabb csapat
- 08:18 Nem tervezett katonai tevékenység miatt lezártak két repteret az amerikaiak Lengyelországban
- 08:43 Norovírus az olimpián: karanténba került egy újabb csapat
- 21:53 Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
- 09:16 Belső vizsgálatot indított a veszprémi kórház a Kutya Párt állkapocstöréssel hazaküldött aktivistájának ügyében
- 06:00 Több mint egymilliárd forintnyi összeget keresett azzal, hogy nőket csábításra tanított
- 23:28 Opera, neoklasszicizmus és Mariah Carey nyitotta meg a téli olimpiát
- 08:00 Bírósági ítélet született a Reszkessetek, betörők! sztárjának ügyében: prostituált miatt került bajba
- 10:02 „Öngyilkossági szándékát jelezte” egy diák az ercsi általános iskolában, a protokoll szerint mentőt hívtak hozzá
- 21:34 4,5 millió lányt fenyeget idén a nemi szerv megcsonkításának veszélye
- 05:30 Melyik magyar tudós volt Van Helsing „levelezőpartnere”? – a nagy Drakula-kvíz
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
