Közélet

Jozef Rohác továbbra is hallgat

Megtagadta a vallomástételt pénteki kihallgatásán a Fenyő János médiavállalkozó tizennégy évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsított Jozef Rohác, s a múlt héten letartóztatott feltételezett társa sem működik együtt a hatóságokkal - írja a Magyar Nemzet szombati száma.

Jozef Roháccal a nyomozóhatóságok nem közölték hivatalosan, hogy a vizsgálatnak rajta kívül újabb terheltje van, a Magyar Nemzet értesülése szerint erről a sajtóból szerzett tudomást.

Az ügyben eljáró Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) illetékesei időközben kihallgatták a felvidéki Léván őrizetbe vett, majd a múlt csütörtökön a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) által előzetes letartóztatásba helyezett Ladislav T.-t is. A Magyar Nemzet információi szerint a bűnsegédként, előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi, aki a nyomozók szerint a sofőrje volt annak a Mitsubishinek, amellyel a merénylők a gyilkosság helyszínére érkeztek, nem működött együtt.

Rohác egy éve van előzetesben, a kényszerintézkedés meghosszabbításáról jövő szerdán dönt újra a bíróság – írja a lap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik