Foci

Matyi Dezső a középmezőnybe várja a PMFC-t

A tulajdonos szerint legalább az első tízben illene végeznie a labdarúgó Monicomp Ligában az NB II Nyugati csoportjából feljutott Pécsi MFC-nek.

Matyi Dezső a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjúban a többi közt arról beszélt: többet vár a csapattól annál, mint hogy ne legyenek kiesési gondjai.

A pécsi klubvezető, egyben az Alexandra Kiadó és könyváruház-hálózat tulajdonosa, aki három és fél éve vágott bele a labdarúgásba, úgy véli, egyelőre csakis a játék szeretete lehet számára a motiváció.

“Nem hinném, hogy Magyarországon akad olyan elkötelezett klubtulajdonos, aki jelenleg üzletet lát a futballban” – fogalmazott. Matyi Dezső azt is megemlítette, hogy előzetesen nem készített kalkulációt.

“Ha pontos üzleti tervet készítek, valószínűleg már régen megbántam volna ezt a kalandot” – mondta, hozzátéve, hogy a várostól – a sportegyesületek közül egyedüliként – egyetlen forint támogatást sem kaptak, és hurráhangulatot sem érzett a csapat körül a feljutás miatt.

A jövőt illetően hozzátette: vagy kiszáll vagy egyedül csinálja, közösködésnek nem látja értelmét.

“Ám egyelőre természetesen folytatom” – szögezte le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik