Közélet

Megtört Hagyó Miklós

Az egykori főpolgármester-helyettest megtörte az előzetes letartóztatás elrendelése.

A legelvetemültebb bűnözőket sem rejtegetik a hatóságok annyira, ahogyan Hagyó Miklós (42) MSZP-s főpolgármester-helyettest, s egykori munkatársait – írja a Blikk.

Hagyó megtört arcát csak pillanatokra lehetett látni, amikor ügyvéd, bíró vagy takarító kopogtatott, és pár pillanatra feltárult az előtér bezárt ajtaja.

A politikusra és két volt beosztottjára több mint fél tucat rendőr vigyázott. Az egykori főpolgármester-helyettest egy hátsó kijáraton át civil rendőrautóval menekítették ki a hatóság emberei a BKKB épületéből, miután a bíróság öt és fél óra alatt hozta meg az előzetes letartóztatásáról szóló döntést.

Egy rendőrségi belső feljegyzés szerint Hagyó egyébként külföldre készült, ezért nála nem lehetett – úgy, mint társainál Horváth Évánál és Lelovics Ottónál – házi őrizetet elrendelni.

A BRFK Hagyó Miklóst azzal gyanúsítja, hogy közvetlenül vagy közvetítőin keresztül utasításokat adott, hogy a közlekedési vállalat számára szükségtelen szerződéseket kössenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik