Közélet

Összesen másfél milliót fizethetnek a sebességrekorderek

A legnagyobb szabályszegő az az autós volt az elmúlt hónapban, aki a 4-es főúton 127 kilométer per órával lépte túl a sebességhatárt.

November első napján Pécs belterületén 138 kilométer per órát mért a traffipax egy motorosnál, pedig a sofőr csak maximum 50 kilométer per órával mehetett volna. Mivel a kétkerekű vezetője 88-cal túllépte a sebességhatárt, 300 ezer forintot kell fizetnie. Három nappal később 244-gyel száguldozott egy autós a M6-os autópályán a megengedett 130 helyett. A sofőrnek ugyancsak 300 ezer forintjába került a szabályszegés.

November 17-én a 4-es főúton, lakott területen kívül a megengedett 90 kilométer per óra helyett 217-tel hajtott egy autós, vagyis 127 kilométer per órával ment gyorsabban a megengedettnél. Másnap Járokszálláson került lencsevégre egy újabb sofőr, amikor 133 kilométer per órával száguldott ott, ahol csak 50-nel lehetne. A hónap utolsó ámokfutóját 21-én csípték el, a sofőrt Zsáka településen rögzítette a traffipax, amint a megengedett 50 kilométer per óra helyett 146-tal közlekedik. A három sofőrnek szintén 300-300 ezer forint bírságot kell fizetnie – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság szombati közleményéből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik