Közélet

Igazi aranybánya a tolvajoknak a focivébé

Az angol labdarúgó válogatott néhány játékosát a hotelben lopták meg, míg a FIFA dél-afrikai irodáiból focitrófeák másolatait és mezeket vittek el a tolvajok.

A hotel 5 dolgozóját azután fogták el, hogy a szálloda vezetősége a hétvégén jelezte a rendőrségnek, hogy eltünedeznek dolgok az angol válogatott tagjainak szobáiból. A tolvajok úgy tűnik, hogy nem a pénzre hajtottak, hiszen mindössze ötszáz fontnyi készpénzt loptak el a szobákból. Inkább szuveníreket akartak szerezni. A június 21-én kezdődött lopások alatt egyebek mellett az angol csapat ellenfeleitől kapott mezek tűntek el, az egyik játékosnak adott FIFA medál, valamint egy alsónadrág is.

„Az ellopott tárgyak mindegyike előkerült, és már vissza is adták azokat tulajdonosaiknak” – közölte Junior Metsi szóvivő.

A tolvajokat, egy nőt, és négy férfit vasárnap három évig terjedő börtönbüntetésre ítélte egy, a világbajnokság idejére felállított különleges bíróság.

A FIFA dél-afrikai irodáiból hat focitrófea másolatát és több mezt loptak el tolvajok, nem messze a johannesburgi Soccer City (Fociváros) nevű központi stadiontól, ahol a világbajnoki döntőt is játszani fogják.

A rendőrparancsnok nem kívánt részletekbe bocsátkozni, csupán annyit jegyzett meg, hogy a jelek szerint volt belső emberük a tolvajoknak.

A FIFA szóvivője, Wolfgang Eichler azt mondta szokásos napi tájékoztatóján, hogy “hogy nincs tudomásuk a lopásról”. Ugyanezt közölte a helyi szervező bizottság szóvivője is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik