Meglehetősen hányattatott életű amerikai fotográfus munkáit láthatjuk október 7-ig a Francia Intézetben. A 16 képből álló kiállítás az 1921-ben Párizsban letelepedő művész munkásságának főbb állomásairól tudósít. Ezek közül a legfontosabb az 1910-es találkozás volt Alfred Stieglitzcel, aki a fotográfia és a festészet egyenrangúságát hirdette. Ugyanilyen súlyú volt Marcel Duchamp hatása is, akinél lényegében először vált egy hétköznapi tárgy műalkotássá. Ezen a vonalon elindulva Man Ray nem aratott nagy sikert hazájában, ezért – mint megannyi művésztársa – az öreg kontinensen próbált érvényesülni. A kezdetben a dadaisták, majd a szürrealisták táborát erősítő fotóművész képeit eztán már széles körben megismerték – a leghíresebbnek a Violon d’Ingres címűt tartják, amely mára fogalommá vált. Aki pedig a századelő Amerikájának fotósa mellett az újvilág muzsikáját is kedveli, az ne mulassza el a Francia Intézet péntek esti dzsessz-sorozatát, amelynek keretében szeptember 29-én az Eichinger Band lép fel. A mindössze négy éve alakult együttes kompozíciói között éppúgy megtalálható a meditatív ballada vagy a jazz-rock, mint az afro-cubán dallamokra épülő funky hangzás. –
- 06:44 Svájc tarolt az Eurovíziós Dalfesztiválon, Ukrajna harmadik, Izrael ötödik lett
- 06:15 Szabad életet és boldogságot talált az önellátás útján
- 06:00 Egy éve ilyenkor: belehalt a fenékplasztikába Kim Kardashian hasonmása
- 05:05 Rettegett kór jelent meg a Bakonyban
- 03:55 A Fradi kéziedzője szerint Lekic és Klujber is világklasszis színvonalon teljesített
- 03:33 Bevallotta az egykori US Open-győztes, hogy bőrrákkal küzdött
- 21:33 Pálfordulás egy hét alatt: Újpesten hetet kapott, most legyőzte a Fradit a Diósgyőr
- 21:32 A zuglói DK ultimátumot intézett az országos DK által támogatott Horváth Csabához
- 21:15 A bajnok Real Madrid gurított egy laza négyest a kieső Granadának
- 21:05 A kiesőjelölt Mainz oktatta a BL-döntős Dortmundot
- 20:45 Lyuk tátongott a kisvárdai kézipályán, tornateremben fejezték be a bajnokit
- 20:35 A nap legfontosabb hírei - 2024. 05. 11.
- 20:12 Már nem bukhatja el dobogós helyét a Paks
- 20:04 Megásta a sírjukat, és most el is temeti a szuperhősöket a képregényrajongók kedvence
- 20:02 Öt forintért adná a praxist a vépi gyermekorvos, de így sem jelentkezik senki
- 19:13 Tánccal ünnepelte győri vereségét a Fradi női kézicsapata
- 19:04 Kitartott eddigi állításai mellett a pornósztár, aki miatt Trump akár börtönbe is kerülhet
- 17:07 Ritka kincset találtak útépítési munkálatok közben
- 15:00 Szijjártó „Peti bácsival" smúzolt Londonban Ron Werber egykori MSZP-s tolmácsa
- 20:45 Lyuk tátongott a kisvárdai kézipályán, tornateremben fejezték be a bajnokit
- 16:24 Közmunkára ítélte a bíróság a DK politikusát
- 20:35 A nap legfontosabb hírei - 2024. 05. 11.
- 14:24 Állítólag visszavonult a nyomtalanul eltűnt olasz teniszező
- 14:11 Kiadta Magyarország a „mozis gyilkost” Ausztriának
- 16:51 Az Izrael és a Hamász között zajló háború szétszakítja az amerikai egyetemeket is
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!