Az, hogy a Földközi-tenger – elsősorban az emberi civilizáció térnyerése következtében – ma már sok helyen erősen szennyezett, nem újdonság. Holland és német geológusok vizsgálataiból most viszont az is kiderült, hogy a mediterráneum a földtörténet folyamán már többször is hatalmas szennyvíztározóhoz vált hasonlatossá.
A holland tengerkutatási intézet és a németországi Oldenburg egyetemének munkatársai talajfúrások alapján jutottak erre a következtetésre. A meder alatt 50-100 méteres mélységből származó mintákban 20 ezer évenként jelentkező, vékony, sötét üledékrétegekre bukkantak. A sávok legalább felerészben elpusztult élőlények maradványaiból állnak. A normális üledékben ez az arány alig éri el az 5 százalékot, a kutatók ezért úgy vélik, egyértelműen ősi szennyeződések nyomait fedezték föl. Az ilyen, szapropelnek nevezett szerves iszaprétegek ugyanis akkor jönnek létre, amikor a vizeket hosszú ideig tartó szervesanyag-terhelés éri. Ez tartósan nedves klímát feltételez; ilyenkor a megáradt folyókkal nagy mennyiségű édesvíz és sok tápanyag kerül a tengerbe, kedvező körülményeket teremtve az algák szaporodásának. A tápanyagforrások kimerülésével később az algák elpusztulnak, a testüket alkotó szerves anyag bomlásnak indul és oxigént von el a vízből, ezzel párhuzamosan pedig megemelkedik a víz kénhidrogén szintje. Ezután a kénhidrogént hasznosító fotoszintetizáló baktériumok szaporodnak el, ezeknek viszont a növényekhez hasonlóan fényre van szükségük; mivel pedig az üledékekben sok-sok kén-baktériumra bukkantak a kutatók, arra következtetnek, hogy a 2-3 ezer méter mély Földközi-tengernek egészen a felszínéig ért fel a mérgező kénhidrogén, hiszen különben a napfényt igénylő baktériumok nem élhettek volna meg.
A kutatók szerint a jelenséget a Nap és a Föld egymáshoz viszonyított helyzetének megváltozása idézi elő. A legfiatalabb szapropelréteg 7 ezer éves, úgyhogy, tekintve a 20 ezer éves periodicitást, várható, hogy a Földközi-tengerben úgy 13 ezer év múlva ismét megindul a szapropelképződés.
