Közélet

Egy éjszaka három lövöldözés a fővárosban

Halálos áldozat szerencsére nem volt.

Egy moszkvai taxis gumilövedékkel töltött fegyverrel rálőtt egy utasra, aki sokallta a tarifát szombaton késő este, és 24 óra alatt ez volt a harmadik lövöldözés a moszkvai közlekedésben. A mentőket és a rendőröket egy közeli éjszakai klub őrsége hívta ki. A sérült a kórházba szállítás előtt elmondta, hogy egy magánautóba ült be, de az út végén soknak találta a követelt összeget. A feketén taxizó sofőr két lövést adott le rá, majd kilökte a kocsiból.

Moszkvában a taxira vadászóknak gyakran állnak meg magánautók: sokat egyszerű polgárok vezetnek, akik például munka után hazafelé tartva egy kis mellékes keresetben reménykednek, de sok ezer illegális bevándorló taxizik “feketén”, gyakran életveszélyes állapotban lévő kocsikkal. Ám az orosz fővárosban nem csak a “fekete”, hanem a hivatásos taxisoknál is helyes előre kialkudni a viteldíjat.

Alig egy órával korábban két magánautós konfliktusa végződött lövöldözéssel: egy Audi és egy Volkswagen nem fért el az úton, s a két kocsi vezetője előbb heves szópárbajba keveredett, majd az Audi vezetője ugyancsak gumilövedékkel töltött fegyveréből rálőtt a másik autósra. A sérültet szintén kórházba kellett vinni, a tettes elmenekült.

Ugyancsak szombaton este egy vendéglőben tört ki vita, s az egyik résztvevő gumilövedékes fegyverével lövöldözni kezdett ellenfeleire, akik közül többeket kórházba kellett szállítani.

Alekszandr Konovalov igazságügyi miniszter épp a napokban emelt szót azért, hogy a gumilövedékekkel működő, úgynevezett traumatikus fegyvereket tiltsák be Oroszországban. Jelenleg ugyanis bizonyos bürokratikus követelmények teljesítése után akárki vásárolhat ilyen fegyvert szinte minden sarkon. Konovalov abból az alkalomból nyilatkozott a Ren TV kereskedelmi adónak, hogy a csatorna egyik munkatársát, aki általában a fegyverviselés ellen lépett fel, meglőttek egy kávéházban.

A nagyon kaotikus közlekedésű, állandóan bedugult Moszkvában főleg a közlekedési viszályokban szaporodtak el az utóbbi időben a lövöldözések. A legnagyobb feltűnést keltő esetben tavaly egy téli éjszakán egy szolgálaton kívül lévő rendőr autóját karcolta meg gépével egy hókotró vezetője: az autós belelőtt a hómunkásba, majd otthagyta. Az illető egyébként nem nagyon súlyos sebéből elvérzett, mire reggel rátaláltak. A tettes később feladta magát s már el is ítélték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik