Közélet

Komplett műszaki áruházat loptak össze

Hét gyanúsítottal szemben folytatnak eljárást, mert nagy értékben loptak műszaki cikkeket egy nemzetközi fuvarozási cégtől.

A BRFK kommunikációs osztályának közlemény szerint a három gyanúsított egy nemzetközi fuvarozási cég alkalmazottjaként július 6-án késő este a vállalat budafoki telephelyén átalakította egy pótkocsis teherautó rendszámtábláját, majd rakományostul elhajtott vele egyikük monori tanyájára. Éppen a pótkocsi zárját fúrták, amikor a BRFK betörési nyomozói tetten érték őket. A rongálással több százezer forint kárt okoztak, a több tízmillió forintot érő, olajsütőt tartalmazó rakomány azonban sértetlen maradt. A nyomozók a gyanúsítottak lakásán megtartott házkutatások során feltehetően bűncselekményből származó munkagépeket találtak.

A nyomozók felfigyeltek egy negyedik férfire is, aki szintén a fuvarozási cég alkalmazottja, és információik szerint hasonló módszerrel szokott elkövetni bűncselekményeket. A rendőrök megfigyelték a férfit, aki október 14-én Nyíregyházáról szállított árut, és mielőtt a cég telephelyére ért volna, behajtott egy alsónémedi ingatlanra. Ott három társával feltörte a konténert, majd a szállítmányt targoncával kezdték átpakolni egy raktárhelyiségbe. A rendőrök akcióba léptek, így a több mint 5 millió forintot érő rakomány hiánytalanul megkerült.

A helyszínről előállított négy férfinél házkutatást tartottak, és száznál is több – feltehetően bűncselekményből származó – olajsütőt, porszívót, aggregátort és egyéb műszaki cikkeket foglaltak le több millió forint értékben.

A gyanúsítottak ellen a BRFK folytatja le az eljárást; ketten előzetes letartóztatásban vannak, egy gyanúsított lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll, négyen szabadlábon védekezhetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik